Ne lepődj meg, ha ilyen számlát kapsz februárban

MTI
2016. január 14. 18:29

A nemzeti közműszolgáltatási rendszer részeként működő Főgáz legkorábban februárban küldi ki az első számlákat a január elején az E.on-tól átvett lakossági földgázfogyasztóknak - írja közleményében az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.

A tájékoztatás szerint mérőállás diktálása az első számla kézhezvétele előtt nem lehetséges, ugyanis a Főgáz-számlán szerepelnek majd a szükséges azonosítók. Ezután a fogyasztók a megszokott gyakorisággal rögzíthetik aktuális óraállásukat. Az első számla kézhezvétele után a Főgáz telefonon és interneten is lehetőséget biztosít a mérőállás megadására új fogyasztóinak - áll a közleményben.

Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség államtitkára a tájékoztatás szerint elmondta: idén ősszel már az állam fogja ellátni a teljes hazai lakosságot földgázzal. A kormány célja, hogy az Európai Unióban megszokotthoz képest jóval magasabb színvonalon, de sokkal kedvezőbb áron adják a gázt a magyar családoknak - tette hozzá.

A közleményben hangsúlyozták: amennyiben egy felhasználási hely az E.on-tól tartozás miatt kikapcsolt felhasználási helyként kerül át a Főgázhoz, akkor kérhetik majd a visszakapcsolást, ha az E.on-nál rendezték a tartozást, és ezt dokumentummal igazolják a Főgáznak.

Az ENKSZ tájékoztatása szerint sikeresen zárult le a Főgáz és az E.on közötti lakossági földgázfogyasztók átadás-átvétele. A fogyasztóknak nem volt teendőjük, a törvényi előírás alapján automatikusan létrejött a határozatlan idejű szerződés a fogyasztók és a Főgázközött, valamint a csoportos beszedési megbízások is átkerülnek az E.on-tól a Főgázhoz.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem