2020. július 13. hétfő Jenő

Naperőmű épülhet a magyar nagyvárosban: családok ezreit látná el


Egy rekultiváció alatt álló területen húzna fel egy hatalmas napelemmezőt egy német cég hazai leányvállalata Pécsen - olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában.


A Sybac a belvárostól néhány száz méterre építene 7 megawattos naperőművet, ami nagyjából kétezer család éves fogyasztását fedezné. Lévai Béla, a társaság ügyvezetője a lapnak elmondta, hogy a beruházás nagysága függ az uniós forrásoktól és attól, hogy a szolgáltatóval milyen, az áram átvételére vonatkozó megállapodást tudnak kötni.

A vállalat nemcsak a Dunántúlon terjeszkedik, az Alföldön is több munkájuk elindult augusztusban - derül ki a cikkből.

 

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS