16 °C Budapest

Nagyon nem mindegy, hogyan fűtöd ki a lakást ebben az ítéletidőben

2017. január 8. 17:32

A helyes fűtésre és ezzel a kéménytüzek megelőzésére figyelmeztet a katasztrófavédelem, mivel az extrém hideg miatt fokozott a fűtési igény.

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője elmondta: nagyon fontosnak nevezte, hogy a fűtés során mindig olyan tüzelőanyagot használjanak az emberek, aminek az elégetésére az adott fűtőeszközt megtervezték. Felhívta a figyelmet arra, hogy senki ne fűtsön háztartási hulladékkal, lakkozott, festett vagy nedves fával, mert ezek fokozzák a kéményben a korom lerakódását, ami kéménytűzhöz is vezethet.

Hangsúlyozta, hogy ahol nyílt égésterű fűtőeszközt használnak, ott a rendkívüli hideg ellenére is rendszeresen szellőztessenek. Ezek az eszközök ugyanis a szoba levegőjét használják el, és ha a tűz nem kap megfelelő levegőutánpótlást, könnyen mérgező szén-dioxid keletkezik a helyiségben.

Mukics Dániel kitért arra, hogy az utazni szándékozók minden közlekedési ágazatban készüljenek hosszabb menetidőkre, az autósok pedig csak a téli időjárásra felkészített járművel induljanak útnak. Legyen náluk feltöltött mobiltelefon, és ha szükséges, a 112-es segélyhívó számon kérjenek segítséget.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm