2020. december 4. péntek Borbála, Barbara

Mostanában vennél lakást? Ezekről az újdonságokról ne maradj le


Rengeteg ingatlanoldalon böngészhetnek a magyar lakásvásárlók, mégis rendszeresen élnek át kudarcot, főleg a kamuhirdetések és az ingatlanosok trükkjei miatt. Nem véletlen, hogy az utóbbi időben a közösségi oldalakon is egyre nagyobb szerepet kap a lakás- és albérlet-közvetítés. Pedig jóval hatékonyabb és kényelmesebb megoldások is vannak, amelyekkel a kanapéról sem kell felállni ahhoz, hogy körbejárjuk a kiszemelt lakást, sőt, azt is ellenőrizhetjük, hogy mennyire tiszta a levegő a környéken.


A digitalizáció térnyerése számos más szektorral együtt a lakáspiacot is teljesen átformálja: teljesen más lehetőségek állnak rendelkezésre, mint 1-2 évvel ezelőtt, szinte a kanapét sem kell már elhagyni ahhoz, hogy eladó lakásokat nézzünk. A fejlődés pedig nem áll meg, és ebben főleg a bővülő adatgyűjtési lehetőségeknek és a mesterséges intelligenciának lesz meghatározó szerepe. A recept ugyanaz, mint a pénzügy területén: adott egy nagy múltú iparág, amelynek működését egyre több informatikus csapat igyekszik saját szolgáltatásaival hatékonyabbá tenni. Éppen erre tesz kísérletet a Livlia nevű magyar startup, amely egy újgenerációs online ingatlankereső oldallal alakítaná át a lakáskeresést.


Ercsey-Orbán Péter, a Livlia társalapító-vezetője

Hiányoznak az igazán korszerű megoldások

A helyzet sajátos olyan szempontból, hogy a lakáspiacnak hagyományosan a telkek és az épületek adják az alapját, most azonban mégis a technológia és az információ világa forgatja fel fenekestül. Ercsey-Orbán Péter szerint bár az ingatlanközvetítés és a kapcsolódó online adatbázisok hazai piaca telítettnek mondható, az igazán korszerű digitális megoldások nagyrészt hiányoznak.

Franciaországban például vannak olyan oldalak - ezt egyébként mi is heteken belül bevezetjük - ahol még azt is meg lehet nézni, hogy bizonyos napszakban hogyan vetülnek az árnyékok a kiszemelt házra

- mondta el a Pénzcentrumnak egy korábbi interjúban a Livlia társalapító-vezetője, aki úgy látja, hogy Magyarországon is van létjogosultsága a hasonló eszközöknek, főleg most, hogy lassan felnő az a generáció, amelyik teljesen otthonosan mozog a digitális világban. A Livlia egy térkép alapú alkalmazás, amelyet a fejlesztés során új technológiákat használva igyekeztek minél hatékonyabbá tenni.

Mit nyernek a lakásvásárlók?

1) Testre szabott keresés

A klasszikus funkciók ezen az oldalon is elérhetőek, mint a városra, árra vagy méretre szűrés, és természetesen van CSOK-szűrő is, ezt az alapot turbózták fel új megoldásokkal és plusz szűrőfeltételekkel. Például diák, szingli, párban élő és családos lakáskereső is a saját igényeire szabott találatok között böngészhet, ahogy az is, aki befektetési céllal vásárolna vagy bérelne ingatlant. Emellett a munkahely vagy a gyerek óvodájának megadásával a program minden egyes lakáshoz kiszámolja, hogy autóval, tömegközlekedéssel, bringával és gyalog mennyi időt vesz igénybe a közlekedés. A szokásos kerületenkénti válogatások mellett pedig a leginkább légszennyezett vagy fényszennyezett környékek, illetve a legtisztább levegőjű lakások leválogatása is lehetséges, de megkereshetjük azokat az ingatlanokat is, ahol látni az erkélyről csillagokat.


A Livlia keresőfelülete

2) Előnyben a jó hirdetések

A másik nagy újítás a minősítési rendszer, vagyis minőség alapján listázzák a hirdetéseket. Ebben az az újdonság, hogy Magyarországon jelenleg a legtöbb ingatlanportál kreditrendszerrel működik, ami azt jelenti, hogy ha a hirdetés feltöltője a találati lista elején szeretné látni a hirdetést, akkor fizet. Ez torzítja a piacot, hiszen azok a hirdetések sorolódnak előre, amelyekért többet fizettek, akkor is, ha azoknak a minősége alacsony.

A Livlia alapítói szakítottak ezzel a rendszerrel: nincsenek kreditek, a szolgáltatást használó ingatlanirodák egy alapdíjat fizetnek, a szoftver pedig a minőség alapján szortírozza a hirdetéseket. A felhasználóknak természetesen ingyenes a felület használata.

A feltöltés után a szoftver egy pontszámot társít az adott hirdetéshez, amely egyrészt annak minőségi jellemzőiből, a fotók és az információk minőségből és mennyiségéből, másrészt ingatlanirodai referensek által adott értékelésekből áll, melyekbe a felhasználók visszajelzései is beleszámítanak.

3) Kényelem a köbön

Egyre többen bonyolítják okostelefonról az ingatlankeresést, így természetesen Livlia mobilapplikáció is van, illetve a nemrég - Magyarországon elsőként - elindult az oldalhoz tartozó ingatlanbot. A (chat)botok mesterséges intelligencia felhasználásával működő programok, amelyek képesek kommunikálni az emberekkel, chatelni velük, például a Messengeren keresztül. Ez lényegében azt jelenti, hogy már a chatprogramon is lehet ingatlant keresni: ha a felhasználó felmegy az oldalra, a jobb alsó sarokban látja a Messenger ikont, amivel egyből megnyitható a chatablak, és a Livlia megkérdezi, hogy ajánlhat-e ingatlant. Körülbelül 4 kérdés és a Facebook-adataink alapján rögtön tud is nekünk javaslatokat tenni, sőt, még hitelajánlatokat is.

Költöznél, vagy ingatlanba fektetnéd a pénzed?
A LAKÁS 2018 kiállításon a Millenárison a legnagyobb fejlesztők legújabb projektjeikkel lesznek jelen május első hétvégéjén. A belépés ingyenes!

Ezzel nincs vége az újítások sorának

A fejlesztéssel nem áll le a magyar csapat, számos újdonság várható a közeljövőben és hosszú távon is. Hamarosan szeretnék bevezetni az alaprajz alapú szűrést, jelenleg erre készülve adatgyűjtési módszereket használnak arra, hogy a feltöltött képekből kihámozzák az alaprajzokat. Ha bizonyos mennyiség átfutott a rendszeren, akkor tudnak sémákat generálni, és ez alapján is lehet majd keresni ingatlanokat. A másik új szolgáltatásuk az eladó vagy kiadó ingatlanok virtuális 3D sétával történő megjelenítése, ami külső partnerek segítségével történik.

Egyelőre sokkal több az oldalon az eladó, mint a kiadó lakás, de már elkezdtek tárgyalni potenciális, nagy partnerekkel, akik célzottan kiadó ingatlanokkal foglalkoznak. Őket is szeretnék bevonni a szolgáltatásba, úgyhogy jó eséllyel növekedni fog a kiadó ingatlanok száma, és természetesen lakáskiadással foglalkozó magánszemélyeknek is elérhető a szolgáltatás. Ercsey-Orbán Péter hangsúlyozta, hogy nem versenyezni akarnak a piacvezető szereplőkkel, inkább szeretnék megnyitni egy új lehetőséget a magyar online ingatlanpiacon, ez pedig a minőségi ingatlankeresés.

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Súlyos problémára világított rá a járvány második hulláma: ideje észbe kapni!
Egyre többen keresnek olyan megoldást, melyben biztonságba érzik saját magukat és a családtagjaikat.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk