2021. január 28. csütörtök Károly, Karola

Most keress új pecót: mélyponton vannak a fővárosi albérletárak


Mélypontra zuhantak a budapesti albérletárak a koronavírus-járvány második hullámának hatására - derül ki a egy friss elemzéséből. Miközben a kínálati oldalt idén felduzzasztották többek között az Airbnb-s lakások, a járvány következményei padlóra küldték az albérletpiac keresleti oldalát, ami nemcsak árcsökkentésre kényszerítette a lakásukat kiadókat, hanem arra is, hogy egyre több időt és energiát fordítsanak a megfelelő bérlő megtalálására.

A koronavírus-járvány első, tavaszi hullámát követően nagyjából nyárra közelítették meg a budapesti albérletpiacon az árak az év elejei szintet: a Rentingo.com elemzése alapján kínálati oldalon ugyan már májusban 160 ezer forint fölé emelkedett az átlagár, a keresleti oldalon ugyanakkor csak júliusban közelítette meg a 150 ezer forintot. Ezt követően azonban a szeptemberi tanévkezdésre sem állt vissza a piac, folyamatos visszaesés volt tapasztalható, majd a járvány második hullámának fellángolása és a vészhelyzet novemberi kihirdetése után lényegében beszakadt a budapesti albérletpiac keresleti oldala, ami az árak zuhanását eredményezte.

A  adatok azt mutatják, hogy a vészhelyzet november elejei kihirdetését követően tömegesen kerültek a piacra a lélektani 100 ezer forintos havidíj körül bérelhető lakások, amelyek közül sokat korábban a kollégiumokból kikerülő, de Budapesten maradó egyetemisták vettek ki. Az elemzésből kiderül, hogy ma a fővárosban stabilan 150 ezer forint alatt van egy átlagos albérlet havidíja, ugyanakkor az év elejéhez hasonlóan ismét jobban szétnyílt az olló a kínálati és keresleti oldal között, ami azt mutatja, hogy a bérbeadók közül sokan kivárnak vagy nem követik a piaci változásokat. 

A közösségi albérletkereső 2020. január-november közötti adataiból az is kiderül, hogy a piac változásaira a bérbeadók közül sokan elsőként a kauciós feltételek megváltoztatásával reagálnak. A szűkülő keresletben tehát először kedvezőbb kauciós feltételekkel próbálnak bérlőt találni, majd ezt követően, második lépésben csökkentenek árat. Márciusban és júliusban jól megfigyelhető volt ez a tendencia, amely előszele a későbbi, végül ősszel bekövetkezett árversenynek, és nagy valószínűséggel a jelenleg látványosan csökkenő kereslet hatására az év végén, jövő év elején ez ismét megfigyelhető lesz majd.

Az idei év két meghatározó piaci tendenciája, az Airbnb-s lakások albérletesedése, valamint a járvány hatására csökkenő kereslet abba az irányba tolják a bérbeadókat, hogy a lakáskiadásra egyre inkább szolgáltatásként tekintsenek, és több időt, energiát fordítsanak a megfelelő bérlő megtalálására. Ennek megfelelően a kiadott lakásokat is érdemes "kiadva" státuszban megtartani az albérleteket kínáló adatbázisokban, hiszen könnyen előfordulhat, hogy a következő bérlőt éppen egy ilyen köztes időszakban találják meg.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS


Private Investor Day 2021

Mibe fektessünk 2021-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked