11 °C Budapest

Mindent megváltoztat a falusi csok: vidéken is indul az építkezési láz

2019. május 14. 20:30

A márciust hatalmas, 67,6 százalékos növekedéssel zárta az építőipar. Ennek eredményeként az ágazat termelése az első negyedévben - az előző év azonos időszakához képest - 48,2 százalékkal bővült, ami szintén kiugró érték. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a márciusi növekedésre és az első negyedéves kiugró emelkedésre is számítani lehetett, januárban ugyanis közel 24, februárban pedig 47 százalékkal volt az építőipari bővülés és a korábbi rendelésállományok alapján is várható volt a kimagasló teljesítmény. 

A lakásépítéseket magában foglaló épületépítéseknél márciusban 62,3 százalékos volt a többlet, az első negyedévben pedig 42,3 százalékos pluszt könyvelhetett el ez a szegmens. A másik fontos alágazatban, az egyéb épületek építésénél 78,8 százalékos emelkedés történt márciusban, az első negyedéves emelkedés pedig 61,5 százalékot tett ki. 

Balogh László kiemelte, hogy az idei évben sok társasház-fejlesztés érkezik az átadási fázisba, ami a kínálatbővülést eredményezett. Az ingatlan.com adatai szerint országszerte az év első négy hónapjában 4417 új lakást és családi házat hirdettek eladásra, ez 26 százalékkal haladja meg a tavalyi kínálatot. A megyei jogú városokban 48, a kisebb vidéki városokban 46 százalékkal nőtt az új lakóingatlanok kínálata, a községekben pedig 100 százalékkal bővült, miközben Budapesten mindössze 1 százalékos volt a növekedés ezen a téren. 

Településmérettől függő különbség

A lakásépítéseknél jól látszik a települések közötti különbség. A legnagyobb városokban elsősorban az értékesítésre készülő lakások építése járul hozzá az építőipari bővüléshez. A kisebb településeken pedig a háztartások sajáterős családiház-építések húzzák az ágazatot. 

A kisebb településeken újabb lendületet adhat ezeknek a sajáterős építkezéseknek az állami lakástámogatási rendszer új eleme, a júliustól elérhető falusi csok. Az országos piacról pedig elmondható, hogy lakásépítésekre továbbra is van igény a keresleti oldalon, a munkaerő- és a kapacitáshiány azonban a kínálatot visszafoghatja

- fogalmazott Balogh László. Összességében azonban az idén az építőiparban és a lakásépítéseknél is komoly növekedésre van kilátás.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem