19 °C Budapest

Minden, amit a mostani hőségről tudni kell

2015. augusztus 7. 18:31

Harmadfokú hőségriasztás lépett életbe ma nulla órától kedd éjfélig. A kánikula miatt nem lesz kamionstop a hétvégén. A szakemberek mindenkit figyelmeztetnek a nagy meleg veszélyeire és felhívják a figyelmet a fokozott folyadékbevitel fontosságára.

A hőségriadó, vagyis a harmadfokú hőségriasztás a legmagasabb, amit el lehet rendelni.

Az előrejelzések szerint a legmelegebb ma és holnap lesz, a várható maximumok 33 és 37 Celsius fok között alakulnak.

A hőségriadó kedd éjfélig lesz érvényben. A nagy meleg miatt a szakemberek továbbra is a fokozott folyadékbevitelre figyelmeztetnek.

Zoltai Anna a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal osztályvezetője kiemelte, hogy gyakoriak ilyenkor a hányással, hasmenéssel járó megbetegedések ezért nemcsak a gyakori kézmosás a fontos, hanem a zöldségek és gyümölcsök alapos megmosása is.

Jellemzően ebben az időszakban vannak ilyen megbetegedések, ezért az alapvető higiénés szabályok betartására is fel kell hívni a figyelmet, ilyen például a kézmosás. Fontos, hogy ivóvíz-minőségű vízzel mossunk kezet, és a zöldséget-gyümölcsöt is azzal mossuk, célszerű pár percig ezeket áztatni is a vízben

- hangsúlyozta.

Kőszeginé dr. Szalai Hilda, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgató-helyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendkívüli hőségben figyelni kell a gyógyszerek tárolására is.

A túlzott hőtől, napfénytől mindenképpen védeni kell a gyógyszereket, még azokat is, amelyekre az van írva, hogy különleges tárolást nem igényelnek

- mondta.

Vida Zsuzsanna neurológus azt emelte ki, hogy az ilyen hőségben érdemes ebéd után pihenni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Okozhat alvászavart, sokan panaszkodnak, hogy nem tudnak aludni a melegtől. Akinek jólesik és megteheti, érdemes a kánikulában a kora délutáni órákban egy rövid időt szunyókálni vagy legalábbis lazítással tölteni

- ajánlotta.

A Fővárosi Vízművek a hőségriadó idején nem végez vízkorlátozással járó karbantartást - mondta Haranghy Csaba, a társaság vezérigazgatója.

Az olyan tervezett munkákat, ami tehát nem hibaelhárítás, nem kezdjük meg

- jelezte.

A Fővárosi Vízművek pedig mobil egységekből hűtött zacskós vizet oszt a Deák téren, továbbá a Keleti és a Nyugati pályaudvarnál. A budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki állomásokon ásványvizet biztosít utasainak a MÁV-START. A Fővárosi Közterület-fenntartó folyamatosan locsolja a budapesti közúthálózatot.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem