21 °C Budapest

Megváltozott a lakcímed? Ennyibe kerül, ha mindent el akarsz intézni

2015. november 17. 13:52

Mennyibe kerül valójában egy ügyintézés? Lehet forintosítani, hogy mennyibe kerül nekem az, hogy megváltozott a lakcímem, vagy hogy a lánykori nevem mellé felvettem férjem családnevét? És mennyi idő mindez?

Tavaly összesen 515 ezren jelentették be, hogy megváltozott a lakóhelyük (ebbe a hatalmas számba beletartoznak azok is, akik többször költöztek egy év alatt). 2014-ben 38 700-an házasodtak össze, sokaknak ezzel megváltozott a nevük is.

Bár sok mindent el lehet intézni online vagy telefonos ügyfélszolgálaton keresztül, az adatváltozás még mindig sok macerával jár. Például egy csomó szolgáltatónál - például a közműcégeknél - be kell jelenteni az új nevet, vagy az új lakhelyet. Számítások szerint a lakossági oldalon évente mintegy

150-200 milliárd forint

társadalmi költség keletkezik abból, hogy az emberek bejelentik a különféle szolgáltatók felé az életviszonyaikban bekövetkezett változásokat (születés, halál, névváltozás, címváltozás, telefonszám/e-mail változás, gépjárműcsere).

Szolgáltatói oldalon évente mintegy 35-50 milliárd forint ez az ügyfélszolgálati költség. Azaz ennyibe kerül a rezsiszolgáltatóknak, hogy fogadják és feldolgozzák az ügyfelek életviszonyaiban bekövetkezett változásokat.

Számítások szerint egy ügyintézés átlagosan két óra - az átlagjövedelemből és a munkaórákból számítva -, ez összesen 2700 forintot jelent (és ebbe még nincs beleszámolva az utazási költség).

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Már vállalkozást is építenek rá

A közigazgatásban elvileg gyorsult az ügymenet az elmúlt évek reformjainak következményeként, azonban még mindig sok olyan ügyintézés van, amit csak nehezen, sok idő alatt lehet elintézni - mondta el egy keddi sajtótájékoztatón Sántha György, a Sántha György, a Változásbejelentő.hu-t üzemeltető cég, a DeltaRegister Kft. tulajdonosa.

A frissen elindult vállalkozás ezt a piaci helyzetet használja ki: lehetővé teszi, hogy az ügyintézést otthonról, egy felületen tudjuk elintézni. Az űrlapkitöltő alkalmazás lehetővé teszi az ügyfeleknek, hogy elektronikus formában elintézzék a velük szerződésben álló szolgáltatókkal a szerződésben rögzített, illetve az egyéb személyes változások kezelését. A szolgáltatás jelenleg közműcégek (díjbeszedők, gázszolgáltatók, hulladékkezelők, távhőszolgáltatók, stb.) ügyfelei számára elérhető, de a későbbiekben a nyugdíjpénztárak, egészségpénztárak, lakástakarék-pénztárak, sőt, biztosítók és bankok ügyfeleinek adatát is tudja kezelni.

Az oldalon egy közmű átírása alapáron 1 795 forintba kerül, az adatváltozások bejelentése 295 forint. Szabó Péter, az üzemeltető DeltaRegister Kft. ügyvezetője elmondta, hogy eddig mintegy 100 szolgáltató érhető el a rendszerben. A felhasználók között hangsúlyosan megjelenhetnek a külföldre költöző magyarok is, akiknek komoly költséget jelent egy-egy ügyintézés, pontosabban az ahhoz szükséges hazautazás.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem