18 °C Budapest

Megújulhat a libegő: így néznek ki a konkrét fejlesztések

2020. április 30. 09:01

A megújuló libegőn 80 db négyfős széket alakítanak ki, amihez az önkormányzat már kiírta a közbeszerzést. Azonban az állam támogatása nélkül meghiúsulhat a projekt.

A Budapest XII. kerületi (Hegyvidék) önkormányzat elindította a zugligeti libegő lecserélésének eljárását, a feladatra közbeszerzést írtak ki - írja a HVG. A feladat része a most ott működő libegő bontása (a tervezéstől az engedélyezésen át a munkálatok elvégzéséig), illetve az új libegő felépítése kilenc új tartóoszloppal (szintén a tervezéstől az engedélyezésen át a munkálatok elvégzéséig).

Az új libegő ugyanott fog elhelyezkedni, ahol a mostani, és szintén egyköteles, körforgalmú berendezés lesz. A legnagyobb különbség, hogy négyszemélyes függőszékek lesznek rajta a mostani kétszemélyesek helyett, összesen 80 darab, egymástól szűk 30 méterre elhelyezve. Mindez magában foglalja a meglévő Libegő és épületeinek áttervezési és kivitelezési munkáit. A korszerűsítés érinti a kötélpályát, a székek, az oszlopok, az indító és fogadóépületek, a világítási rendszer, az energiaellátás megújítását, fejlesztését is.

2019 elején egyébként még az volt a terv, hogy a felújítást akár már annak az évnek a végén elkezdhetik, és 2020 végére, 2021 elejére készülhetnek el. A most kiírt közbeszerzésen június elejéig várják az ajánlatokat, azokat még el kell bírálni, a szerződést meg kell kötni, szóval az átépítés év vége előtt aligha kezdődik el.

Egyelőre atz sem tudni, hogy egyáltalán bármikor, az önkormányzat ugyanis támogatási igényt nyújtott be az államhoz a Normafa Park Program keretében az átépítésre - ha a pénzt nem kapja meg, vagy kevesebbet kap, akkor a szerződés nem lép hatályba. Érdeklődő vállalkozás biztosan akad, az eljáráshoz az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben már érkezett egy (technikai jellegű) tájékoztatáskérés.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem