19 °C Budapest

Megtriplázódott a mobilinternet használata: így köszöntöttük egymást az újévben

2019. január 4. 18:30

December 31-én és január 1-jén a korábbi évekhez hasonlóan folytatódott a tendencia, miszerint az ügyfelek egyre több mobilnetet használnak a szeretteik köszöntésére az előző év ugyanezen időszakához képest. Az MMS-ek és telefonhívások száma is nőtt, míg SMS-ből idén kevesebb volt.

A statisztikák szerint a felhasznált mobilinternet mennyisége szilveszterkor és az újév első napján is valamivel több, mint 50 százalékkal nőtt az előző évhez képest - derült ki a Vodafone közleményéből.

A két nap adatforgalma összesítve közel 110 millió MB-tal haladta meg a tavalyi év ugyanezen időszakát. A telefonhívások száma december 31-én kis mértékben, de nőtt a tavalyi évhez képest, így a Vodafone hálózatán a lebeszélt percek száma aznap meghaladta a 10 milliót.

Másnapra sem csökkent a beszélgetési kedv, a hívások száma ugyan minimálisan kevesebb volt, a hívások időtartama azonban valamivel meghaladta az előző napit. Nem elhanyagolhatóak az MMS köszöntések sem: idén december 31-én közel 40 ezer MMS-t küldtek a szolgáltató hálózatán, míg elsején további 28 ezret. Mindkét napra jellemző, hogy csökkent az SMS-ben köszöntők aránya: szilveszterkor hozzávetőlegesen 9 százalékkal kevesebb, az év első napján pedig átlagosan több mint 13 százalékkal kevesebb SMS-t küldtek a Vodafone ügyfelei a tavalyihoz képest.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az adatok közül kiemelkedő, hogy milyen mértékben nő a mobilinternet népszerűsége. 2016-hoz képest különösen szembetűnő a változás, hiszen a mobilszolgáltató ügyfelei által felhasznált adat mennyisége a 2016. december 31-i közel 59 millió MB-ról 2018. december 31-re közel háromszorosára, több mint 162 millió MB-ra nőtt.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem