Megtaláltuk: itt lakik Vasvári Vivien, a magyar luxusfeleség

2017. október 9. 16:55

A Feleségek luxuskivitelben című műsor egyik szereplője, Vasvári Vivien lakhatási körülményeit a műsor első részében mutatták be, a Pénzcentrum pedig a vágóképek illetve a leírás alapján beazonosította azt a lakóparkot, ahol a szőke nő lakik. Annak is nyomára akadtunk neten, hogy mennyibe kerül a lakóparkban egy lakás. Nézzük.

Párommal, Fecsóval Budán élünk, egy gyönyörű luxuslakóparkban

- mondta el Vivien a Feleségek luxuskivitelben című műsor első adásában, és azt is hozzátette, hogy a lakóparkban van lakása 

  • a testvérének
  • neki (külön és párjával közösen is),
  • gyereke apjának (több is) és 
  • a barátaik is ott élnek. 

Az elmondottak, illetve a műsor vágóképei alapján indultunk el a keresésben, és a Római-parton meg is találtuk a Vivien otthonául szolgáló lakóparkot, amelyről a msorban szereplő nő azt is elmondta, hogy mivel a barátai is ott élnek:

... olyan, mintha miénk lenne az egész lakópark.

Mutatjuk képen is. A lenti grafika bal oldalán három, a műsorból származó vágókép található, a jobb oldalán pedig a Google Streetview-n mutatjuk ugyanazt a helyszínt.

forrás: Viasat3, Google
A környezet, az épületek elhelyezkedése és a medence alakja miatt lehetünk biztosak abban, hogy itt lakik a magyar luxusfeleség.

Mennyi az annyi?

Nem volt nehéz kideríteni, hogy mennyiért lehet a lakóparkban lakáshoz jutni, mert az Otthontérképen pont hirdetnek egy ott lévő lakást. A hirdetés tárgyát nemcsak cím alapján tudtuk beazonosítani, hanem a képek között fellelhető medencefotó alapján is. Erről a hirdetésről van szó:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

forrás: Otthontérkép

Eszerint a lakóparkban lévő 56 négyzetméteres, kétszobás, földszinti lakás kínálati ára 45,9 millió forint, amely 819 ezer forintos négyzetméterárat jelent. Ez egyébként nem számít különösen drágának a környéken, az ingatlannet.hu statisztikái szerint 2017. márciusban 993 589 forint volt az átlagos négyzetméterár, mely öt év alatt 84 százalékos emelkedés. Mutatjuk grafikonon is:

A borítókép csak illusztráció

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem