Megoldódni látszik a magyar szúnyog-para: tényleg vége a harcnak?

2019. július 22. 18:32

Az elmúlt hetekben rendkívül intenzív volt a szúnyogok elleni védekezés. Hetente több mint százezer hektáron avatkoztak be a vérszívók számának csökkentése érdekében, csaknem 1200 településen gyérítették a szúnyogokat. A szakemberek eddig több mint 700 ezer hektárnyi területet kezeltek. Számos olyan területen is gyérítettek, ahol az előző években nem okoztak gondot a szúnyogok, egyes településeken többször is meg kellett ismételni a munkákat. A következő napokban a Szigetközben, Komárom, Baja, Mohács térségében, kilenc budapesti kerületben, valamint Szolnokon és a környező településeken, a Velencei-tónál és Baranya megyében dolgoznak majd a szakemberek. Észak-Magyarországon és az Alföldön korábban még nem kezelt településeken vált szükségessé a beavatkozás.

Az Európai Unió területén belül előreláthatóan 2020-tól nem engedélyezik a kifejlett szúnyogok ellen alkalmazható készítmények légi úton történő kijuttatását. A katasztrófavédelem által irányított országos szúnyoggyérítési program során jelenleg is az irtószer mintegy 40 százalékát földi úton juttatják ki a szakemberek. Ennek előnye az, hogy a munkálatok napnyugta után zajlanak, akár éjszaka is lehet permetezni a vérszívókat, mindezt a méhek veszélyeztetése nélkül. A szúnyoggyérítés tehát a földi kémiai gyérítésre fordított kapacitások növelésével megvalósítható lesz. Kémiai szúnyoggyérítésre jelenleg is kizárólag a települések belterületén van lehetőség, földi úton minden olyan hely elérhető, amelyet korábban repülőről kezeltek.

A lárvagyérítésre jelenleg alkalmazható biológiai készítményt a jövőben is ki lehet majd juttatni repülőről. A katasztrófavédelem célja, hogy növelje a biológiai módszerrel kezelhető területek nagyságát, ezzel is csökkentve a szúnyogok utánpótlását. 

A kifejlett szúnyogok elleni kémiai permetezéshez használt hatóanyagot rendkívül alacsony dózisban alkalmazzák, mindössze 0,6-1 grammot juttatnak ki hektáronként, tizedét a mezőgazdaságban alkalmazott mennyiségnek. Ennek köszönhetően csak az érzékenyebb repülő rovarokra van hatással, a rovarevő madarak nem maradnak táplálék nélkül a szúnyogirtást követően. Ilyen minimális mennyiségben alkalmazott irtószer emberekre, háziállatokra és növényekre nem jelent kockázatot.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem