21 °C Budapest

Megkongatta a vészharangot az ingatlanguru: brutális drágulás jöhet

MTI
2018. március 22. 16:00

A lakáspiacnak újabb lendületet adhat a csok-igénylések egyszerűbbé tétele, ugyanakkor a kockázatok is erősödtek. 20 százalékos drágulás, 40 ezer helyett 8-10 ezres éves lakásépítési ütem jöhet - közölte Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke.

A szakember szerint a tavalyi kiugró év volt az ingatlanbefektetési piacon, 2018. és 2019. a már elindult fejlesztések bővülésének köszönhetően az átadások időszaka lehet. A hazai ingatlanokba irányuló befektetések értéke a 26 százalékos közép-európai átlaggal szemben évente 71 százalékkal emelkedett 2012 óta. A külföldi befektetők mellett egyre nagyobb részt hasítanak ki a piacból a belföldi fejlesztők, részesedésük az elmúlt hónapokban elérte a 40 százalékot. Bár a befektetések 80-90 százaléka még mindig Budapestre összpontosul, lassan felzárkóznak a vidéki nagyvárosok is. 

Tavaly 20-30 ezer új lakást adtak át, ami megközelítette a válság előtti szintet. Takács Ernő azonban arra figyelmeztetett, hogy 

  • a kedvező folyamatok mellett erősödtek a kockázatok is. 
  • Nőtt a kedvezményes lakásáfa jövője miatti bizonytalanság, 
  • emelkedtek a kivitelezői, építőipari árak, és 
  • az ágazatra is jellemző a kapacitáshiány, ami visszavetheti az ágazat teljesítményét, így 
  • a piac a kívánatos 40 ezerrel szemben könnyen visszatérhet az évi 8-10 ezres újlakás darabszámra.

Takács Ernő megerősítette, hogy 

az áfakedvezmény megszűnése önmagában mintegy 20 százalékkal növelné a lakások árát egy amúgy is dráguló környezetben.

A tartósan alacsony áfának köszönhető magas forgalom ugyanakkor ellensúlyozná a költségvetés áfabevétel-kiesését, sőt pozitív szaldóval járna a büdzsé számára. A szakember szerint sürgető lenne, hogy a kormány döntsön az áfakérdésben, mert az ingatlanfejlesztők a bizonytalanság miatt felpörgetik a beruházásokat, ez azonban akár minőségi problémákat is felvethet. Ráadásul az idén induló beruházások jelentős része csak 2019 után készül el, ezért félő, hogy a beruházók inkább kivárnak, ami fékezheti a fejlesztéseket. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A szakemberek hiánya az építőiparban is problémát jelent - jegyezte meg -, a válság alatt becslések szerint 80 ezer szakember keresett külföldön munkát, most is legalább 20-40 ezer szakember hiányzik. 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm