12 °C Budapest

Meghosszabbították a diákigazolványok érvényességét: eddig érvényesek

2021. március 3. 17:30

A közlekedési szolgáltatók a járványügyi veszélyhelyzet megszűnését követő további 60 napig elfogadják a diákigazolványokat - jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette, az intézkedésnek köszönhetően a köznevelésben tanulók a 2019/2020-as tanév érvényesítő matricát, a felsőoktatásban hallgatók pedig a 2019/2020-as tanév I. és II. féléves matricát, illetve a 2020/2021-es tanév I. féléves matricát is használhatják.

Schanda Tamás kifejtette: más országokhoz hasonlóan hazánkban is meredeken emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma. "Csak a megfelelő átoltottság elérésével tudjuk legyőzni a vírust, de addig is mindent meg kell tennünk, hogy fékezzük a terjedését. Éppen ezért a diákok, hallgatók, az iskolák és a felsőoktatási intézmények munkatársai védelme érdekében csökkentjük az érintkezéssel járó ügyintézési terhet" - mondta.

Schanda Tamás emlékeztetett: jelenleg ötfajta vakcina áll a magyar emberek rendelkezésére, és mindenki, aki regisztrált, megkaphatja az első oltást húsvétig, de továbbra is fontos, hogy az emberek alkalmazzák a védekezés már jól bevált módszereit. "Viseljünk maszkot, tartsunk legalább 1,5 méter távolságot, és törekedjünk a személyes találkozások gyakoriságának csökkentésére" - hívta fel a figyelmet a miniszterhelyettes.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem