13 °C Budapest

Megdöbbentő lakásárak az ország nagyvárosaiban: óriási a népességfogyás

2019. november 30. 14:32

Debrecenben akár 180 millió forintért is találhatunk családi házat, ám az Észak-alföldi régióra nem ez a jellemző. Az országrész évek óta az elvándorlással küzd. A térségben Nyíregyházán és Szolnokon is érezhetően visszaesett az ingatlankereskedelem.

Komoly fölénnyel vezeti az ingatlanpiaci tranzakciók számát a régió központja, Debrecen. A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján az előző évben 4251 adásvétel történt a cívis városban, melyet 2531 tranzakcióval Nyíregyháza, a régió második legnagyobb városa követ, míg a harmadik Szolnok volt 1480 adásvétellel - derült ki az Otthon Centrum (OC) közelményéből

A féléves előzetes adatok arról árulkodnak, hogy visszaesés tapasztalható a régió három megyei jogú városában: Debrecenben 1400, Nyíregyházán 1060, Szolnokon 600 ingatlan adás-vételi szerződést kötöttek. "A visszaesés jelentős, Debrecenben és Nyíregyházán 10 százalékkal, míg Szolnokon 30 százalékkal kevesebb ingatlan cserélt gazdát a tavalyi év azonos időszakához képest" - mondta Soóki-Tóth Gábor, az OC elemzési vezetője.

Az elmúlt esztendőben ezer lakosra vetítve a Kunszentmártoni járás néhány Tisza-parti településén volt a legerősebb a lakáspiac. Tiszasason ezer lakosra vetítve 35,5, Szelevényen 28, Cserkeszőlőn 26 ingatlant értékesítettek. Ezek a települések vélhetően a turizmus révén kerültek a lakásvásárlók célkeresztjébe, amelyekkel csak a Kunhegyesi járáshoz tartozó, szintén Tisza-parti Tiszaroff tudott lépést tartani. Ez azonban nem meglepő, hiszen a környék kedvelt üdülőhelyéhez, Abádszalókhoz közel fekvő településről van szó.

A nagyobb városok közül Hajdúszoboszlón volt a legélénkebb a lakáspiac. A gyógyfürdőjéről méltán híres város az ingatlan értékesítések tekintetében 22,8 ezrelékes értéket tudhat magáénak. Ez azt jelenti, hogy minden ezer fő hajdúszoboszlói lakosra 22,8 lakásvásárlás jutott.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A régió folyamatos népességvesztéssel küzd; az országrész szinte minden térségéből többen költöznek el, mint ahányan érkeznek, a vándorlási mérleg szinte mindenütt negatív. Egyedül a Hajdúszoboszlói és Jászberényi járások jelentenek kivételt. Soóki-Tóth Gábor a vándorlási veszteségről szólva elmondta, hogy az nem egyformán oszlik el a régióban, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legerősebb. A járások többségében az utóbbi három évben ezer lakosra vetítve 30 fővel többen költöztek el, mint ahányan lakhelyükül választották azokat.

Az OC tapasztalatai szerint a régió legdrágább városa Debrecen, itt az újépítésű lakások négyzetméteréért 510 ezer forintot kérnek, míg a téglalakások 438 ezer, a panellakások 396 ezer, a családi házak 306 ezerért kelnek el. Ennél valamivel alacsonyabb árak jellemzők Nyíregyházán, valamint Szolnokon. Az adatokból az is kiderül, hogy a településméret csökkenésével az árak is csökkenek.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem