21 °C Budapest

Még a vályog és a könnyűszerkezetes házakat is elkapkodják

2017. március 17. 17:00

Társasházi lakásokat és a családi házakat keres az érdeklődők 80 százaléka. A legnagyobb arányban (28%) két szobás ingatlant szeretnénk, 26 százalék három- és 16 százalék négyszobásat. Szinte mindenkinél (80%) 30 millió forint a maximum összeg, amit lakóingatlanra szánnak.

Az Otthon Centrumnál érdeklődő ügyfelek a legnagyobb arányban (43%) társasházi lakást kerestek tavaly és idén januárban, ezt követte a családi ház-vásárlási szándék (38%). Házrészt, iker és sorházi lakást csupán 10 százalék keresett. A családi házat keresők közel 1 százaléka kifejezetten tanyát szeretett volna vásárolni. Hagyományos vályog, illetve vegyes falazatú ingatlanok iránt az ingatlankeresők 4 százaléka érdeklődött, ami meglepő módon duplája a könnyűszerkezetes épületek iránti érdeklődők arányának.

Forrás: Otthon Centrum

A keresők legnagyobb arányban (28%) két szobás ingatlan után érdeklődtek, ezt követte a háromszobás (26%) és a négyszobás (16%) ingatlanok iránti érdeklődők aránya. Viszonylag magas, 12 százalékos arányban kerestek ennél nagyobb ingatlant (például olyan társasházat, amely egyben megvásárolható, villát, illetve kastélyt), míg az egy szobás lakásokat csak 9 százalék.

A közvetítő cégnéll érdeklődők legnagyobb arányban (40%) Budapesten kerestek ingatlant, a második legkeresettebb Pest megye volt (25%). Jelentős érdeklődés (5% feletti arány) jellemezte Komárom-Esztergom és Borsod-Abaúj-Zemplén megyét. Nagyon alacsony (1% körüli) volt az érdeklődés Békés, Csongrád, Heves, Nógrád, Vas és Zala megye ingatlanai iránt.

80 százalék 30 milliónál olcsóbb lakóingatlant szeretne

A kis értékű ingatlanok (1 millió Ft alatti vételár) iránt összességében csekély volt az érdeklődés. 1-5 millió forint között volt a keresések 5,3 százaléka, ezen belül minden ötödik érdeklődő Pest, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megyében keresett, de jelentős volt a Komárom-Esztergom megyei ingatlanok iránti érdeklődők aránya ebben az árkategóriában. 5 és 10 millió között is Pest megye volt a sláger, majdnem minden negyedik érdeklődés ide irányult.

10 és 15 millió Ft között (az összes keresés 20 százaléka) viszont már Budapest volt a keresők célpontja, az ebben a kategóriában történt keresések közel 40 százaléka irányult a fővárosra. 15 és 20 millió között legkevésbé Nógrád, Heves és Zala megyében kerestek ingatlant, míg Budapest és Pest megye volt a két meghatározó (43% és 26%) az ilyen értéktartományban lakóingatlan iránt érdeklődők körében. 100 millió feletti ingatlan iránt szinte minden megyében volt kis számban érdeklődés, ebben a kategóriában nem meglepő módon 80 százalék felett fővárosi ingatlan iránt érdeklődtek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Forrás: Otthon Centrum

Összességében tavaly és idén januárban az Otthon Centrumnál megjelenő ingatlan-keresések közel fele 15 milliónál olcsóbb ingatlanra irányult, 36 százalék pedig 15 és 30 millió forint között. 30-50 millió között volt a keresések 12,5 százaléka, míg 50 millió forint felett csupán 5,4 százalékában érdeklődtek az ügyfelek.

46 évesen veszünk lakást

A közvetítőhöz betért ügyfelek átlagos életkora 46 év volt. Amíg a budapesti lakosok 47 éves korukban vásároltak, addig a Közép-Magyarországi régión kívül 44 év volt az átlag életkor. Az európai (de nem magyar) állampolgárok átlagos életkora 45 év, ellenben a kínai lakásvásárlók a legfiatalabbak. Ők átlagosan 38 éves korukban vásároltak ingatlant. A lakást bérlők hat évvel fiatalabbak, átlag életkoruk pedig 40 év. Amíg a Budapestiek 42, addig a régión kívüliek átlag életkora 38 év volt. Az európai lakást bérlők átlagos életkora 37 év.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem