13 °C Budapest

Matolcsy: fenntarthatatlan az ingatlanpiac helyzete, a bérlőknek esélyük sincs

MTI
2020. január 13. 20:30

Stratégiára és egy fenntartható lakáspiacot eredményező kormányzati szervezet kialakítására, valamint kormányzati és szakmai közmegegyezésre van szükség a sikeres lakáspolitikához, ez a terület ugyanis a magyar gazdaságpolitika egyik gyenge pontja, leszámítva az első Orbán-kormány időszakát - írta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a novekedes.hu oldalon hétfőn megjelent írásában.

Matolcsy György kiemelte, a lakáspolitika átalakítása azért fontos, mert a 2020-as évtizedben Magyarországnak minden tartalékára szüksége lesz a felzárkózási ütem tartásához: az évente legalább 2 százalékpontos közeledéshez az Európai Unió átlagos fejlettségéhez és életszínvonalához, ahhoz, hogy az ország továbbra is a fenntartható felzárkózási pályán maradhasson.

A jegybankelnök felidézte, hogy az első Orbán-kormány által 2000. február 1-jén indított Otthonteremtési Programnak köszönhetően 2004-re 44 ezer új építésű lakás jött létre, ezt a szintet azonban sem mennyiségi, sem minőségi szempontból a lakásépítés azóta sem tudta elérni. Ezt a programot a 2002 után hatalomra került új kormány megszüntette és "az ismert drámai következményekkel járó" devizahitelezéssel helyettesítette.

Az új lakáspolitikai ciklus 2014-ben indult, a sikeres válságmenedzselésre, az eredményes költségvetési fordulatra, majd a svájci frankban felvett hitelek gyors kivezetésére építve - írta a jegybank elnöke. Erről azonban úgy vélekedett, hogy már indulásakor "több sebből vérzett": nem volt felelős állami gazdája, nem volt megvitatott és kiérlelt stratégiája, kizárólag a keresletet erősítette, a kínálatot nem, ezért eleve inflációt gerjesztett. További problémát okozott, hogy nem hangolták össze a területpolitikával, a közlekedési fejlesztésekkel, az építőipar és az építőanyag-ipar beruházásaival, valamint a szakképzéssel. Az új lakáspolitika nem volt zöld, nem adott esélyt a bérlésnek, csak a tulajdonnak, és egyetlen sikeres nemzetközi példát sem vett figyelembe - sorolta észrevételeit írásában Matolcsy György.

Ennek a következménye a mai fenntarthatatlan lakáspolitikai és ingatlanpiaci helyzet, ahol a kizárólag a kereslet élénkítésére fókuszáló jószándékú családpolitikai intézkedések száguldó ingatlanpiaci inflációt eredményeztek, elégtelen új lakáskínálat mellett

 - fogalmazott. Hozzátette, hogy 2014 óta országosan 104 százalékkal, Budapesten 184 százalékkal emelkedtek a lakásárak, és "ma már 15 év kell ahhoz, hogy a medián jövedelemből megvásárolhassunk egy 90 négyzetméteres otthont".

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Budapest a 6. legdrágább az európai fővárosok között mind az ingatlanárak, mind a bérleti díjak terén. Budapesten a bécsi 22 százalékhoz képest 80 százalékos a lakástulajdonosi arány: ez a főváros versenyképessége szempontjából drámai torzulás - mutatott rá a jegybank elnöke.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem