16 °C Budapest

Második hullám vs. influenzaszezon: szakértők szerint erre kell felkészülni

2020. szeptember 3. 14:01

Mind a hivatalos statisztikák, mind a kormányzati intézkedések, valamint a szakértők nyilatkozatai arra figyelmeztetnek: közeledik a járvány újabb hulláma. Az őszi iskolakezdés, és az egyre hidegebb idő pedig új lendületet ad a szezonális vírusoknak is, amilyen az influenza. Hogy fogjuk átvészelni ezt az időszakot? A szakértők azt tanácsolják, készüljünk fel a bizonytalanságra, stresszre, szorongásra, és tegyünk meg mindent, amit előzetesen megtehetünk a betegség elkerülése érdekében.

Az elmúlt 24 órában 301 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 6923 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Ilyen ütemű növekedés mellett holnapra elérjük a 7000 főt. Az aktív fertőzöttek száma szintén nagy léptékben növekszik, jelenleg 2373-an vannak, ami több mint a valaha diagnosztizált fertőzöttek harmada.

Jelenleg 100 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 7-en vannak lélegeztetőgépen. Május 3-án - négy hónapja - 1005 fertőzöttet ápoltak kórházban, június 3-án 414 koronavírusos beteget, július 3-án már csak 150-et, augusztus 3-án már csak 74-et. Akár ideidézhetnénk az aktív fertőzöttek statisztikáit is, abból is az látszana, hogy nem olyan régen (3-4 hónapja), amikor az enyhítés történt, még "rosszabbak" voltak a statisztikák, mint jelenleg.

Amit viszont nem szabad elfelejteni, hogy akkor csökkenő tendenciát mutatott a fertőzöttség, most pedig növekednek a számok. A kormányzati tájékoztató portál is azt írja: az új fertőzések adatai is arra figyelmeztetnek, hogy a járvány nem ért véget, az aktív fertőzöttek száma ismét emelkedik, ezért

nagyon fontos továbbra is a fegyelmezettség, a beutazási korlátozások és az általános higiénés szabályok betartása.

Most tértek vissza az országba az utolsó nyaralók, elkezdődött a tanév az általános és középiskolákban és lassan kezd majd ősziesbe fordulni az idő, ami nem kedvez az immunrendszernek. Így a koronavírus terjedése várhatóan gyorsulni fog - azonban nem ez az egyetlen kórokozó, aminek kedvez az iskolai közeg és a hideg idő.

Az influenzaszezon kezdete lehet, hogy éppen akkorra esik majd, amikor a második hullám tetőzik. 2019-ben az influenza elleni oltások novemberben érkeztek a patikába, és a járvány csúcsát 2020 elejére, az 5., 6. naptári hétre várták. Január 29-én jelentették be az influenzajárványt és a tetőzése februárra tehető.

Az influenza figyelőszolgálat (NNK) tájékoztatása szerint a klinikai és a virológiai adatok értékelése alapján megállapítható, hogy a 2020. év 4. és 12. hete között lezajlott országos influenzajárvány során a becslések szerint a lakosság 2,8%-a fordult orvoshoz, mintegy 278 000 fő. Az influenza járvány 2019/2020-ban másként zajlott le, hiszen március közepétől a koronavírus terjedésének megakadályozása céljából hozott intézkedések az influenza terjedésének is útját állták.

Mi lesz azonban ősszel, ha jön az influenzaszezon és a koronavírus is tetőzik? Persze lesz itt megfázás, nátha is. Ez minden más évben egy természetes dolog, az élet normalitásának része, hogy ősszel és télen gyakoribb a megbetegedés. Minden évben ősszel kezdődik a kampány, hogy aki teheti oltassa be magát influenza ellen, erősítsük az immunrendszert, szedjünk vitamint, töltsük fel a házipatikát. Ettől egy átlagos évben az ember nem ijed meg, 2020 azonban más.

A koronavírus pandémia nem fog eltűnni a következő 1-2 hónapban, és a terjedése már sokkal kiszámíthatatlanabb lesz, mivel olyan korlátozások egyelőre nem várhatók, mint tavasszal. Ez pedig azt jelenti, hogy ősszel nem csak a koronavírus terjedésének gyorsulásával kell majd szembenézni, hanem a többi kórokozó terjedésével is.

Kezdjük a jó vagy a rossz hírrel?

A jó hír az, hogy az egészségünk megőrzése érdekében tett intézkedések, szabályok betartása nem csak a koronavírus ellen védenek, hanem az influenza ellen is. Ha egy koronavírus nélküli világban influenza idején is ennyire kerülnék az emberek a tömegrendezvényeket, ügyelnének a kézmosásra, fertőtlenítésre, maszkot viselnének, stb. akkor alig, vagy egyáltalán nem is lenne járvány.

Azok az országok, ahol az influenzaszezon korábban köszönt be (vagyis a déli féltekén fekvő országok), most rekordalacsony influenzás esetet mértek. Több ember marad otthon, mos kezet rendszeresen és hordja a maszkot, tehát lehetséges, hogy [az északi féltekén is] hasonlóan alacsony lesz az influenzás megbetegedések száma

- írta a HuffPostnak Kavita Patel, washingtoni belgyógyász. Egyes társadalmi csoportok azonban sokkal inkább ki vannak téve az influenzának idén: a szakember attól tart, hogy sokan a koronavírus-fertőzéstől való félelem miatt nem fognak elmenni beadatni az influenza elleni oltást.

Az emberek talán vonakodni fognak orvoshoz, vagy gyógyszertárba menni. Azonban a 65 év felettiek és a 2 év alattiak különösen veszélyeztettek, nagyon lebetegítheti őket az influenza. Akár még halált is okozhat

- mondja a szakember. Magyarországon tavaly 1,3 millió adag térítésmentes vakcina állt rendelkezésre azon csoportoknak a beoltására, akikre különösen veszélyes az influenza: mint a 60 éven felüliek, a krónikus betegségben szenvedők, vagy a várandósok. Akik nem jogosultak az ingyenes vakcinára, azok számára is nagyjából 3000 forintért volt beszerezhető a vakcina.

Ugyanakkor november Müller Cecília arra hívta fel a figyelmet, hogy a veszélyeztett csoporthoz tartozóknak csak 60 százaléka veszi igénybe az ingyenes oltási lehetőséget - bár az is tény, hogy az arány évről évre emelkedő tendenciát mutat. Az még kérdés, hogy idén mi lesz a döntő: sokkal többen oltatják majd be magukat, hogy legalább az influenza ellen védve legyenek, vagy éppen kevesebben: nem keresik fel a patikát, háziorvost, hogy ezáltal se legyenek kitéve a fertőzés lehetőségének.

A szorongás ellen a maszk nem véd

Nemzetközi kutatások szerint a pandémia alatt jelentősen emelkedett a mentális problémák, betegségek aránya. Szakértők szerint ez a helyzet csak romlani fog, ahogy a tél egyre közeledik, még kevesebb lehetőség lesz a társas kapcsolatok ápolására, személyes találkozásra, valamint ismét eljön majd a stresszhullám, amit a vírus elkapásától való félelem gerjeszt.

Egyáltalán nem meglepő, hogy a covid-19 világjárvány a mentális egészségben is krízist okoz. [Ahogy az influenzaszezon elkezdődik,] meg fog nőni a szorongás és a stressz okozta tünetek száma

- mondta el Cara Pensabene belgyógyász szakorvos, az EHE Health orvos. Azonban ezzel még nincs vége a rossz híreknek. Sokan fogják összekeverni a két betegség tüneteit, ami szintén szorongáshoz, stresszhez vezet majd.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A láz, hidegrázás, kimerültség, nehéz légzés, orrfolyás, orrdugulás, fejfájás, izomfájdalom, torokfájás, stb. mindkét vírusfertőzés esetén megjelenhet. Míg normál esetben ilyenkor az ember bemegy a háziorvoshoz, aki diagnosztizálja, majd előírja a megfelelő kezelést, most attól tartva, hogy nem influenzások, hanem koronavírusuk van, nem fognak emberek közé, orvoshoz menni.

Pedig ők maguk nem fogják tudni megkülönböztetni a tüneteket, ezért nem elég hogy betegek lettek, még közben azon is stresszelnek majd, koronavírusosak-e. A stressz pedig köztudottan gyengíti az immunrendszert, gátolja a gyógyulást.

Szakértők szerint az egyik kulcstünet, ami az influenzára nem, de a koronavírusra jellemző, az a szaglás és ízérzékelés elvesztése.

Viszont óva intenek mindenki az öndiagnózistól, és attól hogy konzultáció nélkül magunkat kezeljük otthon. Ha nem is akar valaki bemenni a rendelőbe, legalább telefonon beszéljen a háziorvosával, egyeztessen a gyógyszeres kezelésről, és kérje a patikus segítségét is, ha szükséges.

Joggal tart mindenki egy újabb hullámtól

Bár azt mondják, nem lesz ugyanolyan rossz a helyzet, mint a járvány kitörésekor - mivel azóta már jobban megismertük a vírust, védekezésben is nagyobb a tapasztalat, a rutin is kialakult stb. - viszont az, hogy bizonyos intézkedéseket visszavezetnek, ugyanúgy hatással lesz az emberekre.

Az utazások minimalizálása, a munkavégzés megváltozása, a kínálat-kereslet megugrása, változása, eltűnése kiszámíthatatlan módon, az általános bizonytalanság ki fog hatni ugyanúgy a mindennapokra. Azok, akiknek a munkájukat veszélyeztette a járvány, de nyáron sikerült egyenesbe jönniük, aggódva várhatják az őszi fejleményeket.

A kórházak kapacitását szintén próbára teszi majd az influenzaszezon és koronavírus pandémia.

A leggyakrabban az influenza enyhébb tünetekkel jelentkezik, általában egy hét pihenéssel, a megfelelő gyógyszeres kezeléssel meg is gyógyulhat a beteg. Azonban ritkább esetben súlyos tüneteket okozhat, főként idős és krónikus betegek esetén kórházi ápolást tehet szükségessé. Egy járványos időszakban ez a kórházak számára igen megterhelő lehet.

Már egy olyan kórral is elég felvenni a harcot, mint a korona, ha az inluenza is jön ráadásként, akkor jobb, ha felkészülnek előre. Már most számos kórházban van látogatási tilalom a koronavírus miatt, és influenzaszezonban is az jellemző, hogy zárlatot rendelnek el. Most ősszel valószínűleg halmozottan igaz lesz, hogy csak az menjen kórházba, rendelésre, akinek feltétlenül muszáj.

Ezt még most megteheted

Amennyiben valaki szeretné, hogy az ősz és főként a téli időszak ne legyen pokol a számára, a szakértők adnak néhány tanácsot a túlélésre. Mindjárt itt az első és legfontosabb:

  • Adasd be az influenza elleni oltást mielőbb

Kell ezt magyarázni? Olyan évben is, amikor nincs világjárvány, azt ajánlják a szakértők, aki teheti, adassa be magának a vakcinát, ezzel védve magát és másokat attól, hogy ágynak essenek. A család, a barátok, rokonok, ismerősök, munkatársak, mindenki érdekében ezzel is gátolni kell, hogy járványosan kezdjen el terjedni az influenza (is). Mit tehetsz még?

  • Tartsd be az óvintézkedéseket: takaríts, fertőtleníts, moss kezet, viselj maszkot, tartsd a távolságot, stb.
  • Készülj fel a korlátozásokra, hogy ne érjen váratlanul, se az iskolabezárás, se a home office. Ha holnap-holnapután bejelentik, ne akkor kelljen kapkodni.
  • Nézz szembe a szorongással

A szorongástól azért nehéz megszabadulni mert egy jövőbeli, bizonytalan tényező váltja ki, amire az embernek nincs befolyása. Kezdj el inkább azokkal a félelmekkel foglalkozni, amik kézzelfoghatóbbak, és találj rájuk megoldást előre. Az idős rokonokkal való kapcsolattartást már most megszervezheted, a házipatikát már most feltöltheted, az anyagi helyzeted még most próbáld meg rendbehozni, stb.

  • Készülj fel lelkileg, tényleg

Senki sem mondja, hogy könnyű lesz, stresszmentes, hiszen most mindenki egy nagy PANDÉMIA feliratú csónakban evez, tehát nem leszel egyedül a gondjaiddal. Az viszont igaz, hogy mindenkire más hatással van a járvány - te ismered most már magad, tudod, mi okozott nehézséget tavasszal. Készülj fel ezekre, és más várható nehézségekre!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem