17 °C Budapest

Már ECDL-vizsgát is lehet tenni online: csak ennyi kell hozzá

2020. április 9. 15:01

A személyes kontaktusok elkerülése érdekében koronavírus-vészhelyzet alatt webkamerával, mikrofonnal felszerelt saját számítógépükről is teljesíthetik az ECDL-vizsgát a képzés résztvevői.

A március eleje óta tartó koronavírus-vészhelyzet ráirányította a figyelmet a digitális készségek fontosságára, hiszen azóta százezrek dolgoznak az irodáik helyett otthonaikból. Annak érdekében, hogy a számítógép haladó szintű kezelésének elsajátítására a járvány alatt is lehetőség legyen, a Neumann Társaság lehetővé teszi a hazai ECDL-képzésben részt vevők számára, hogy az interneten keresztül távvizsgázzanak anélkül, hogy személyesen kellene más diákokkal vagy az oktatóval találkozniuk. Az online vizsgázás bevezetésére azért volt szükség, mert a tavaszi hónapokra az ECDL vizsgaközpontok a különböző modulokból mintegy hatszáz vizsgát írtak ki, és a vizsgák elmaradása több ezer magyar vizsgázót érintett volna.

Az interneten keresztül történő ECDL-vizsgázásra akkor van lehetőség, ha a vizsgázó rendelkezik stabil internetkapcsolattal, számítógépe pedig alkalmas arra, hogy webkamerán és mikrofonon keresztül kommunikáljon a vizsgáztatóval.

További feltétel, hogy a vizsgázó számítógépén telepítve kell legyenek a vizsgához használt szoftverek, és a vizsga időtartama alatt a lakás adott helyiségében más nem tartózdkodjon. Az internetes vizsgákat a hagyományos, tantermi vizsgákhoz hasonlóan a kétszáz akkreditált ECDL-vizsgaközpont szervezi.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem