14 °C Budapest

Ma már augusztus van: légy résen, ezek a változások élesedtek

2020. augusztus 1. 12:02

Számos jogszabályi változás lépett életbe mától, mely érinti az országba való beutazást, a rövidtávú lakáskiadást, a parkolást, és a felsőoktatást is.

Beutazás

Az új beutazási szabályok értelmében, három kategóriába sorolták az országokat  a fertőzöttségük alapján. A sárga vagy vörös országból érkezőknek a határon egészségügyi vizsgálatot végeznek, ami ha igazolja a fertőzésgyanút, karanténba kell vonulni. Július 31-ig az állam átvállalta a tesztek árát, szombattól viszont már mindenkinek magának kell fizetnie a koronavírustesztet, ha két hétnél hamarabb akar szabadulni a kötelező házi karanténból. Augusztus 1-től a hatósági karantén iránti mentességet általános illeték megfizetése mellett (3000 forint) kell kezdeményezni a lakóhely vagy tartózkodási hely szerint illetékes járási vagy kerületi hivatalhoz kell benyújtani, amely határozattal dönt.

Airbnb változások

Az Airbnb-törvénynek is nevezett jogszabályváltozás értelmében ezentúl az önkormányzatok időben korlátozhatják a magánszálláshelyek kiadását. A települések, a budapesti kerületek és a fővárosi önkormányzat saját területén felhatalmazást kaptak arra, hogy megállapítsák, legfeljebb hány napra adható ki magánszálláshely és egyéb szálláshely egy naptári évben. Az új szabályok értelmében magánszálláshelynek tekinthető a magánszemély, vagy egyéni vállalkozó legfeljebb nyolc szobás és tizenhat ágyas lakása, üdülője, míg egyéb szálláshelynek a más tulajdonban álló, nem szálláshely-szolgáltatási céllal hasznosított, legfeljebb 25 szobás és száz ágyas épületrészek számítanak, ahol az egy szobában található ágyakat külön-külön is kiadják. Az indoklás szerint a rövid távú lakáskiadás nagyarányú elterjedése az ingatlan- és albérletárakat is megnövelte, emellett a társasházi együttélésben is konfliktusokat okozott - írja a Napi.hu.

Budapesten drágul a parkolás

A fővárosi önkormányzat korábbi döntése alapján szombattól számos díjzónában emelkednek a parkolási díjak, emellett bővül a parkolási zóna Zuglóban, a XII., és a XIII. kerületben. Négy kerületben (a II., a XII., a XIII. és a XIV. kerület) egyes parkolási zónáiban eggyel magasabbra ugranak a díjtételek.

Szombattól újra lehet libegőzni

A BKV Zrt. korszerűsítette a Zugligeti Libegőt, amely augusztustól minden nap közlekedik majd, 10 órától este 7 óráig. A felnőtteknek egy utazás 1200 forintba kerül, a retúrjegyért 1600 forintot kell fizetni. A gyerekek ennek a feléért libegőzhetnek. A rekonstrukció keretében felújított hajtásrendszerrel biztonságosabbá vált a Libegő üzemeltetése, amely Magyarország első személyszállító drótkötélpályájaként már 1970 óta szállítja az utasokat a János-hegyre s vissza.

Felsőoktatás

Új felsőoktatási intézmény jön létre Szent István Egyetem néven augusztus 1-jén, a Szent István Egyetem, a Kaposvári Egyetem, az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusa és a Pannon Egyetem Georgikon Karának integrálódik. Az új universitas mintegy 15 ezer hallgatójával Közép-Európa egyik legnagyobb egyeteme lesz. A cél, hogy tíz éven belül Kelet-Közép Európa legjobb agrárképzését nyújtsák.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Összesen hat egyetem (Állatorvostudományi Egyetem, Miskolci Egyetem, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Neumann János Egyetem, Soproni Egyetem és Széchenyi István Egyetem) alapítói és fenntartói jogai kerülnek vagyonkezelő alapítványokhoz holnaptól.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem