2019. augusztus 20. kedd István

Luxustelepülések Magyarországon: itt élnek a leggazdagabb családok


Évente majdnem 1,5 millió forint jut egy lakosra az ország leggazdagabb járásában, míg a legszegényebb településekenek helyet adó Csengeri járásban mindössze évi 620 ezer forintból kell beérniük az ott lakóknak. Ez majdnem 2,5-szeres különbség. Legutóbbi cikkünkben már bemutattuk az ország legelmaradottabb településeit, most a 10 leggazdagabb járást vesszük górcső alá.

Ahogy azt, "Ezek az ország legszegényebb települései: ennyiből nyomorognak a családok" c. cikkünkben megírtuk, hatalmas a szórás bérek tekintetében Magyarországon. A KSH legfrissebb jelentése szerint hiába jár 350 ezer forint felett a bruttó átlagfizetés, kereseti tizedek alapján 10-ből 6-7 magyar munkavállaló bére (sokszor bőven) elmarad ettől. Vagyis a jól kereső kevesek húzzák fel az átlagot.

A társadalmi csoportok erőteljes jövedelmi polarizációját több kutatásban is aggasztónak tartják. Egyértelműen nyomon követhető ugyanis az a folyamat, hogy miközben a középosztály aránya évek óta csökken, addig a felső és felső-közép, illetve az alsó jövedelmi rétegek súlya növekszik a népességen belül.

A társadalmi rétegek elszakadása természetesen földrajzilag is nyomon követhető: az ország hét régiója közül továbbra is a Közép-Magyarországi régióban a legmagasabb az egy főre jutó jövedelem, itt éves szinten alig több mint 1 millió 240 ezer forintból gazdálkodhatnak a lakosok, ezzel szemben az Észak-Alföldön fejenként mindössze évi 881,6 ezerből kell boldogulni.

Az eltérés azonban ennél is durvább, ha a régiós bontás helyett államigazgatási járásonként vizsgáljuk a jövedelmi viszonyokat. Az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer (TeIR) friss statisztikáit górcső alá véve ugyanis egyértelműen kiderül, hogy a leggazdagabb magyar településeken élők gyakorlatilag "dőzsölnek".

Hozzávetőlegesen 2-2,5-szer magasabb az egy lakosra jutó összes nettó jövedelem a "luxustelepüléseken, mint a legszegényebb járásokban.

A komoly jövedelmi egyenlőtlenségeket látva amúgy az sem nagy meglepetés, hogy jóval alacsonyabb a munkanélküliségi ráta a gazdagabb járásokban. Egy adott hely jó életszínvonala ugyanis egyenesen arányos az ott élő munkavállaló lakosság arányával, tehát minél többen dolgoznak, annál magasabb a relatív jólét.

A leggazdagabb járásokban ez többnyire 3 százalék alatti munkanélküliséget takar, míg a legszegényebb területeken bőven 10 százalék feletti a munkanélküliségi mutató. Sőt, akad olyan járás (Gönci járás) is, ahol majdnem eléri a 15 százalékot a munkanélküliségi ráta. De nézzük, hol és átlagban mennyi pénzből élnek manapság a leginkább jómódú magyar családok.

10. Paksi járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 249 689 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 452 003 Ft/év/fő

9. Veszprémi járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 252 616 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 151 815 Ft/év/fő

8. Gödöllői járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 259 128 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 543 752 Ft/év/fő

7. Pilisvörösvári járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 266 208 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 632 737 Ft/év/fő

6. Érdi járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 272 052 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 559 393 Ft/év/fő

5. Móri járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 281 684 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 384 941 Ft/év/fő

4. Székesfehérvári járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 285 325 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 401 948 Ft/év/fő

3. Győri járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 302 849 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 487 611 Ft/év/fő

2. Dunakeszi járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 404 762 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 799 858 Ft/év/fő

1. Budakeszi járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 478 474 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 3 062 100 Ft/év/fő

Jól jönne 3 millió forint?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: 3 millió forintos hitelösszeget, és 72 hónapos futamidőt adtunk meg, ezen kívül bepipáltuk "250 000 Ft feletti havi nettó jövedelem", illetve a "Jövedelmem a kiválasztott bankba utalnám" opciókat. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legolcsóbb konstrukciót, havi 52 421 forintos törlesztővel a CIB Bank (THM 8,17 %) nyújtja; de nem sokkal marad el ettől az MKB Bank (54 071 Ft/hó; THM 10,03%) ajánlata sem. Némileg lemaradva követi őket az OTP (63 419 Ft/hó; THM 16,06 %) ajánlata, de érdemes megnézni az K&H és az Erste ajánlatát is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

08.15-08.21
Országos

Lidl

08.15-08.21
Országos

Auchan

08.15-08.28
Országos

Spar

08.15-08.21
Országos

Interspar

08.15-08.21
Országos

Lidl

Iskolakezdés
08.01-09.14
Országos

Tesco

Iskolakezdés
07.31-08.21
Országos

Aldi

Iskolakezdés
07.25-09.07
Országos