13 °C Budapest

Lemaradtál Áder János újévi beszédéről? Itt vannak a legfontosabb részletek

MTI
2021. január 1. 09:01

A hagyományos újévi fogadkozások helyett "most tegyünk egyetlen komoly elhatározást": azt, hogy 2021-ben hálásak leszünk "az életekért, amiket megmenthettünk" és az "egymást segítő megható pillanatokért" - mondta Áder János köztársasági elnök újévi köszöntő beszédében.

Az államfő hangsúlyozta, a koronavírus-járvány miatt ez az évforduló nem olyan, mint a többi. "Hagyományainkhoz képest más volt a húsvétunk, az adventünk, a karácsonyunk, és most más a szilveszterünk" - jelezte, majd felidézte, "tavaly ilyenkor még önfeledten kívánhattunk boldog új évet egymásnak", majd alig telt el néhány hét, és az újévi bizakodást félelem és bizonytalanság váltotta fel. Kiemelte, "ma már alig van közöttünk, akit ne érintett volna közelről a járvány".

Mindannyian vágyunk vissza vírus nélküli életünkbe, amelynek adományait, lehetőségeit, szabadságát korábban oly természetesnek vettük

- fogalmazott a köztársasági elnök.

Hangsúlyozta, "szeretnénk feloldani a korlátokat, szeretnénk már visszakapni azt az életet, amelyben kevesebb a fájdalmas lemondás". Áder János aláhúzta, "kórházainkban ezekben a pillanatokban is heroikus küzdelem zajlik": orvosok, ápolók, asszisztensek, mentősök hoznak életmentő döntéseket most is, az új év első óráiban. "Meghálálhatjuk ezt valaha is nekik? Meghálálható-e a végeláthatatlan műszak?" - tette fel a kérdést.

Az államfő mindenkitől azt kérte, legyen hálás az egészségügyben és a szociális intézményekben dolgozók hősies munkájáért, mert ők egyetlen percre sem adták fel. "Legyünk hálásak a tudósoknak, mert kutatásaik segítenek egyre jobban kiismerni a nemrég még ismeretlen ellenséget és biztonságos védőoltáson, hatékony terápián dolgoznak!" - mondta.

Szólt arról is, hálásnak kell lenni a tanároknak, nevelőknek, mert újra és újra alkalmazkodtak, és a megváltozott körülmények között is szívvel-lélekkel folytatták munkájukat. "Legyünk hálásak a földeken és a gyárakban dolgozóknak, az eladóknak, a szállítóknak, a rend őrzőinek, mert miattuk működött és működik az ország" - jelentette ki Áder János.

A köztársasági elnök azt mondta, "legyünk hálásak jó szóval, köszönettel, fegyelmezettséggel, a másikra való odafigyeléssel, az igazság elfogadásával, a szabályok betartásával, a saját igényeink és érdekeink háttérbe szorításával". "Legyen most kevesebb a kérdés és több az elfogadás, kevesebb a kétely és több a bizalom!" - kérte.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az államfő beszéde végén Pál apostolt idézve azt mondta, "becsüljétek meg azokat, akik fáradoznak közöttetek, éljetek egymással békességben, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez, törekedjetek mindenkor a jóra egymás iránt és mindenért adjatok hálát".

Ehhez kívánok mindannyiuknak erőt, még türelmet, testi-lelki gyógyulást és egészséget az új esztendőre!

- zárta beszédét Áder János.

A köztársasági elnök újévi köszöntőjét ezúttal is Weisz Fanni esélyegyenlőségi aktivista fordította jelnyelvre a siket és nagyothalló nézők számára.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem