16 °C Budapest

Lakótelepi panel Budapesten? Aha, 2019-ben már a lególcsóbbra is rámegy a gatyád

2019. március 7. 12:32

A tavalyi évben sem állt meg a panelek áremelkedése, sőt egyes lakótelepek most indultak igazán növekedésnek. Vizafogón már a 600 ezer forintot is eléri az átlagos négyzetméterár, de a skála másik végén álló Havanna lakótelepen se kapunk ingatlant 380 ezer forintos négyzetméterár alatt - derül ki egy friss elemzéséből.

A legkedvezőbb áron elérhető lakástípus esetében sem mindegy a lokáció. Az egyes lakótelepek ingatlanjai között több százezer forintos különbség is lehet négyzetméterenként. 

A vizsgálatba bevont budapesti lakótelepeken az átlagos négyzetméterár 380 és 610 ezer forint között mozog, nagy általánosságban 450-480 ezer forinttal számolhattunk a tavalyi év második felében

- nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője. 2017-hez képest egyébként a legnagyobb mértékben a Havanna és a Vizafogó lakótelepeken nőttek az árak, előbbi esetében 71, utóbbi esetében pedig 63 százalékos emelkedésről beszélhetünk.

A legkevésbé Gazdagréten, illetve a József Attila lakótelepen volt intenzív a drágulás, 36 és 43 százalék. A folyamatosan fejlődő lakótelepeken az idei évben is jelentős emelkedést várnak a szakemberek. "A tömegközlekedést érintő bejelentések és egyéb beruházások híre szinte azonnal megjelenik az ingatlanárakban is" - mondta a szakértő.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem