11 °C Budapest

Lakástámogatás: Orbán és Matolcsy nagy bejelentése

Pénzcentrum
2011. október 12. 10:55

Új otthonteremtési programot hirdet a kormány - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón. Bejelentésük értelmében a kamattámogatott hitelek mellett a hányattatott sorsú szocpol rendszer kijavított változata is visszaállítása kerül.

Orbán Viktor miniszterelnök mai sajtótájékoztatóján elmondta: a legfontosabb kérdés, hogy válság idején van-e értelme otthonteremtési programot indítani, különösen úgy, hogy hazánkban nehéz a devizahitelesek helyzete. A kormány álláspontja szerint kezelni kell a devizaalapú lakáshitelek helyzetét, de eközben lehetőséget kell adni azoknak, akik otthont akarnak vásárolni, felújítani, és ezzel együtt gyermeket is vállalni. Számukra pedig - a kormányfő szavai szerint- forintalapú lehetőséget kell kínálni.

 


A válság gazdaságpolitikájához az is hozzátartozik, hogy meg kell kezdeni a felkészülést a recesszió utáni időkre. A kormány úgy számol, hogy Magyarországnak készen kell állnia arra, hogy 1-2 éven belül a legversenyképesebb gazdasági környezetet kell biztosítania egész Európában. Az most induló otthonteremtési, forintalapú program felfutása 6-12 hónapra tehető - mondta a miniszterelnök.

Az otthonteremtési program keretében a kamattámogatott hitelek mellett a hányattatott sorsú szocpol rendszer kijavított változata is visszaállítása kerül - mondta el Orbán Viktor. A javított változat alapvető része, hogy az új rendszerben csak és kizárólag az gyermeket vállaló család juthasson hozzá, melynek nincs köztartozása.

Szocpol...

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint a kormány már egy éve felkérte a piaci szereplőket, hogy adjanak tanácsot a kormánynak az új otthonteremtési program kidolgozásához.

Az új program egyik legfontosabb eszköze a szocpol célzott, gyermekhez kötődő bekapcsolása a lakástámogatásba. Ugyanúgy figyelembe veszik a gyermekek számát és a lakás nagyságát, új elemként pedig egy energetikai minősítés is bekapcsolódik a rendszerbe.

A miniszter elmondta: vissza nem térítendő szociálpolitikai támogatást kaphat az a család, amely jelenleg nem rendelkezik saját lakással. Egy szülőnek legalább 6 hónap hosszában bejelentett, adózó munkahellyel kell rendelkeznie, köztartozása pedig nem lehet annak, aki ilyen támogatást igényel.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ha valaki megfelel a feltételeknek, 2 gyermek esetében a lakás nagyságától függően 800 ezertől 1,3 millió forintig kaphat vissza nem térítendő támogatást. Ha 3 gyermeket nevel/vállal, 1,2 millió és 2 millió forint között kaphat támogatást. Ha 4 vagy több gyermeket nevel a család, 1,6 millió és 2,5 millió közötti szocpolt - a lakás nagyságától és energetikai besorolásától függően.

A kormány arra számít, hogy 2012-ben mintegy 4 ezer család fogja igénybe venni a szocpolt - tette hozzá Matolcsy György. A nemzetgazdasági miniszter közlése szerint a büdzsét felkészítették a rendszer bevezetésére, az új szocpol rendszerre 5,2 milliárd forintot különítettek el.

... és kamattámogatás

A nemzetgazdasági miniszter közlése szerint a kamattámogatásos hitel-konstrukció esetében mintegy 3-5 ezer kérelemre számítanak, melyre 1,3 milliárd forintot különítettek el a büdzséből. Mint mondta a befagyott lakáspiacon ez is szép teljesítmény. A kamattámogatás mértékéről a nemzetgazdasági miniszter úgy nyilatkozott, 1 illetve 5 éves állampapírhozamhoz kötődik, annak 40-30, illetve 40-50 százalékát téríti meg a hitelfelvevő számára. Ezzel az eszközzel jelentősen csökkenthetők a hitelkamatok. Az állampapírhoz kötött kamattámogatást Matolcsy György jelentős eszköznek nevezte, így a mai átlagos 12-13 százalékról legalább egyharmaddal képes csökkenni a kamatterhet.

A nemzetgazdasági miniszter elmondta azt is, hogy a szocpol igényléseket már a közeljövőben el lehet kezdeni beadni, ám a kifizetéseket jövő év elejéig nem kezdik meg. Ennél valamivel rosszabbul áll a kamattámogatott hitelek folyósításának beindulása, hiszen itt még szükség van uniós jóváhagyásra is, de a kormányfő reményei szerint ezzel nem lehet majd probléma, és jövő év elején a kamattámogatott hitelkonstrukció is startra kész lesz.


Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm