7 °C Budapest

Koronavírus: péntektől katonák lesznek az utcákon, és 140 magyar vállalatnál

MTI
2020. március 18. 23:20

Csütörtök reggel jelennek meg az érintett vállalatoknál a honvédelmi irányító csoportok - jelentette be a honvédelmi miniszter, a koronavírus-járvánnyal összefüggésben létrehozott, létfontosságú magyar vállalatok biztonságáért felelős akciócsoport vezetője az M1 aktuális csatornán szerda este. Benkő Tibor arról is beszélt, hogy péntek reggeltől katonák is lesznek az utcákon.

Néhány száz olyan magyar vállalat van, amely különleges jogrendben olyan infrastruktúrát képvisel, ahol a Magyar Honvédségnek szerepe lehet. Feladatuk, hogy a létfontosságú magyar vállalatok üzemelését, biztonságát elősegítsék. Példaként említette az energetikai, a távközlési, a közlekedési és az egészségügyi szektort.

Mivel az infokommunikáció fenntartása is feladataik közé tartozik, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap is érintett lehet. Eddig 140 vállalatot választottak ki, de ennél jóval több van, amelynek az ország biztonságos működését kell szolgálnia.

Az érintett vállalatokhoz néhány tagú katonai, honvédelmi irányító csoportot küldenek ki. Erről az érintett vezérigazgatóknak tájékoztató levelet küldött.

Az irányítócsoportok - melyben rendőrök és a katasztrófavédelem munkatársai is lesznek - nyomon követik és koordinálják a vállalati munkát. Tevékenységükről rendszeresen jelentést adnak a Honvédelmi Minisztériumban létrehozott irányítócsoportnak, amely az országos operatív törzsnek jelent.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
A honvédelmi irányítócsoportok feladata kettős: a fizikai biztonság és a működőképesség feltételeinek biztosítása.

A honvédelmi miniszter azt is bejelentette, hogy péntek reggeltől nagyobb létszámban jelennek meg a katonák az országban. Az országot honvédelmi szempontból hét járőrkörzetre osztották, ahol a katonák megjelennek. Elsősorban azokon a településeken kell nagyobb katonai jelenlétre számítani, ahol most is van katonai alakulat.

Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteken jelentette be, hogy a koronavírus elleni védekezés keretében tíz akciócsoport áll fel, ezek egyike a létfontosságú vállalatokért felelős akciócsoport. A Benkő Tibor honvédelmi miniszter vezette létfontosságú vállalatok működéséért felelős akciócsoport feladata, hogy azokat a szolgáltató- és gyártókapacitásokat, közlekedési, energetikai, gyógyszeripari cégek munkáját koordinálja, amelyek működése a rendkívüli járványhelyzetben kiemelten fontos Magyarországon.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem