14 °C Budapest

Komoly döntés előtt Medveczky Ilona: az otthona, az egészsége a tét

2019. április 21. 14:30

Halogatnia kell komoly műtétjét Medveczky Ilonának, mivel az otthoni munkálatok miatt nem engedheti meg magának, hogy hetekig, hónapokig lábadozzon. Ugyanis akkor vélhetően teljesen lepusztulna az otthona, mert jelenleg mindent magának kell csinálnia: nincs pénze se takarítóra, se kertészre. A 78 éves művésznő többször került már kórházba a kertje miatt, de költözni így sem hajlandó.

Bár mindenki csodájára jár Medveczky Ilona gyönyörű villájának, illetve mesés kertjének, a táncművésznek komoly gondot okoz otthonának fenntartása. Ugyanis a 78 éves művésznőnek nem futja már sem kertészre, sem takarítóra, így minden ház körüli munkát magának kell megcsinálnia - ez pedig az egészségére is veszélyt jelent, hiszen fontos műtéteket halogat.

Tavaly derült ki, miután az egyik szemüvegemmel és a kontaktlencsémmel sem láttam jól, hogy szürke hályog van mindkét szememen. Őszre kalkuláltuk az operációt, csakhogy a kerti munkák miatt elhalasztottam. Most tavasszal is ez lett a vége, ültetek, metszek, cipelem a virágföldet, nem érek rá

- mondta a Blikknek Medveczky Ilona, aki bár szeret kertészkedni, de bizonyos feladatokkal nem bír már megbirkózni. Radadásul, ha megműttetné a szemét, akkor hetekig nem szabadna fizikai munkát végeznie. Ez szerinte nem megoldható, így kénytelen megint őszig húzni a műtétet.

Nem ez az első eset, hogy a táncművész a kert miatt kerül kórházba. Pár éve például a jégen csúszott meg, eszméletét vesztette:

Szerencsém volt, a kutyáim ráztak fel. Nyáron sem jobb a helyzet, többször kiszáradtam és elájultam már. Annyira belefeledkezem a munkába, hogy elfelejtek inni. Tudom, ha valami bajom lenne, ne adj’ isten meghalnék, hetekig észre se venné senki. Legfeljebb az éhes kutyáim ugatása tűnne fel egy idő után a szomszédoknak. Nem sok barátom maradt, de ők is csak titokban féltenek, tudják, hiába beszélnének

- fogalmazott a művésznő, aki leszögezte: a rengeteg probléma ellenére sem hajlandó elhagyni otthonát, megszokott életét.

Azért nem valami fényes a nyugdíja

Korábban a Pénzcentrum is megírta: a művésznő éveken keresztül nagyjából 70 ezer forintnyi nyugdíjat kapott havonta, tavaly máciusban ítélték meg neki a művészjáradékot, így most nagyjából 200 ezer forintot kaphat havonta. Medveczky egyébként már végrendeletet is készített, amikor tavaly betöltötte a 77-et.

Mivel nincsenek élő rokonai, végakarata szerint a házát és a telkét halála után el fogják árverezni: a befolyt összeg fele kutyamenhelyekhez, a másik feléből pedig művészeti célra karja fordítani.

Úgy rendelkezem, alapítsák meg a Medveczky Ilona-díjat. Szeretném, hogy ezt minden évben a legtehetségesebb táncművésznek ítéljék oda

- nyilatkozta korábban a díva, aki DNS-teszttel biztosította be magát az ellen, ha halála után haszonlesők jelentkeznének, a leletei közjegyzőnél vannak letétben.

Ha kapna is kertészt, takarítót, nem lenne olcsó

Bár a 200 ezer körüli nyugdíjával Medveczky jóval többet kap az átlagnál, de nyilván villájának is van rezsije, és enni is kell valamit. Ennek tükrében már érthető, hogy nem tudja kiszorítani a kertészt, vagy a takarítót. A Pénzcentrum is megnézte már, mennyiért vállalnak mindenféle kerti munkákat a különféle vállalkozók.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Kiderült, hogy több tízezer forintba kerül, ha valaki szakikkal karja elvégeztetni a piszkos munkát: borsos, 3-6 ezer forintos óradíja van például a fák metszésének, és az egyéb kerti munkáknak. Az ágdarálás géppel együtt pedig 10 ezer forint óránként. Ha pedig egy fát kell kivágni, akkor minél nagyobb, annál drágább a dolog: 10-15 ezer forint alatt nem is lehet megúszni. A zöldhulladék elszállítása is súlyos pénzekbe kerül: 2500-3000 forint egy köbméter.

Takarítóból pedig alapból hiány van az országban:

A területen közel 10 ezer fős munkaerőhiány továbbra is leginkább az ország nyugati részében, illetve a fővárosban érzékelhető, de összességében már mindenhol általánosnak mondható

- nyilatkozta korábban Csillik Timur, a Rendi.hu oldalt üzemeltető Helpy Kft. ügyvezető igazgatója.

Mint mondta, annyira nincs ember, hogy komoly bérfejlesztésekre volt szükség: így ma egy főállású, napi 8 órában dolgozó bejárónő akár nettó 250-300 ezret is hazavihet havonta, de a Rendi adatai szerint egy részmunkaidős takarító is minimum 120 ezret kereshet.

Címlapkép: Zih Zsolt / MTVA

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm