Kifakadt Verebes István: a bolondját járatják vele a pesti lakáskupecek

2017. augusztus 9. 17:30

Augusztusban nagyon nehéz Budapesten normális áron albérletet találni, amiben az is közrejátszik, hogy sok diák a felvételi ponthatárok kihirdetése után keres lakhatást. Persze a szezonális hatáson túl amúgy is szárnyal az ingatlanpiac, azon belül is az albérletek piaca. Verebes István most szembesült a lesújtó valósággal.

Közösségi oldalán fakadt ki a Jászai Mari-díjas színész és rendező, ugyanis éppen albérletet keres, és eddig nagyon elkeserítőek a tapasztalatai.

Van egy nagy gondom. Ehhez tudni kell, hogy egy kis lakást keresek Budapesten, ahol szeptembertől szeptemberig, amikor is a fővárosban dolgozom, elalhatok. A bérleménynek nem kell sokat tudnia, egy ágy, fürdőszoba, esetleg egy kicsi asztal, amin írni tudok"

- írja Facebook-oldalán Verebes. Azt is megosztotta, hogy 100-120 ezer forintos bérleti díjat szeretne fizetni, plusz rezsi, ennyiért keres albérletet. Eddig sikertelenül.

Startból sejthető volt, hogy ezért az árért mi várható. Na, de...! Öt számot felhívtam, mind az öt tulaj úgy beszélt velem, mintha szívességet tenne, hogy ezért a pénzért beenged az övébe. Szinte kelletlenül keresték az időpontot, amikor esetleg meg is nézhetem, amit kínálnak. Hozzáteszem, hogy amit a lakásokról leírtak, az a diskurzus közben kicsit mind alább alakult kondícióit tekintve, és fölé alakult anyagilag"

- osztotta meg tapasztalatait a színész. Csalódottsága miatt úgy határozott, hogy a közösségi oldalán próbál szerencsét, hátha valaki tud neki segíteni.

Ha tud valaki Soroksáron és Cinkotán belül egy kicsi lakást, ahonnan metróval, villamossal, busszal vagy trolival elérem a József Attila Színházat és a Nagymező utcát, kérem, jelentkezzen. Nekem egy olyan albérlet is jó, ahol a házinéni szűkszavú és nem túlzottan kéjsóvár. A lakást, vagy a kiadó szobát este 10-től reggel hatig használom többnyire kizárólag alvás érdekében, ha a feleségem is megszáll, ígérem, nem élek házaséletet, ha a fiam, aznap nem pofozom fel. A gangra is kimegyek cigarettázni. Tévét nem nézek, a KLASSZIK rádiót fülhallgatóval élvezem. Adósságom még az életben nem volt. Ja, aki kiadja a lakást vagy szobát, attól csak azt kérem, legyen kedves velem, mert mimózalelkű vagyok"

- zárja sorait a művész.

Egyébként sem egyszerű jó áron lakást találni ma a budapesti albérletpiacon, nyár végére még jobban az egekbe szöknek az árak. A kínálat alakulásából is látható, hogy a lakástulajdonosok készültek a szezonra: Budapesten a kiadó lakások kínálata július közepén az egyik hétről a másikra 5 százalékkal nőtt, így július végén már több mint 2500 lakás volt a kínálatban. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a kínálat bővülésére nagy szükség van, mert a ponthatárok kihirdetésének másnapján elindul a roham a kiadó lakásokért.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az oktatási intézmények közelében található és legjobb áron kínált lakások órákon belül bérlőre találnak. Azok a diákok, akik későn kapcsolnak már csak drágább vagy a kevésbé népszerű helyeken található ingatlanok közül tudnak válogatni.

- fogalmazott a szakember.

A fővárosban az átlagos havi bérleti díj 150 ezer forint a kínálati piacon,

ez a legfrissebb adat, azaz innen rajtol az albérletszezon. Budapesten belül továbbra is vannak jelentős eltérések. A budai kerületek közül az I-ben 193 ezer forint az átlagos bérleti díj, a II. kerületben 180 ezer forint, míg a V. kerület a legdrágább a 228 ezres átlaggal. Az egyetemekhez közel lévő IX. vagy XI. kerületi lakásoknál az átlagos bérleti díj egyaránt 145 ezer forint, de a külső kerületekben, például a XXI. kerületben, Csepelen csak 90 ezer forint az átlag.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem