7 °C Budapest

Kifakadt a magyar mulatós legenda: így rámolták ki az otthonát

2018. augusztus 20. 16:30

Másodjára törtek be a magyar mulatós legenda, Jolly házába. Az elkövetők ráadásul úgy vitték véghez a bűncselekményt, hogy a házban térfigyelő kamera és riasztó is volt. Az eset apropóján utánajártunk, melyek Magyarország legbiztonságosabb, illetve legveszélyesebb országrészei, ha betörésről van szó.

(...) már a nyomotokban vagyunk!!!

- fakadt ki a közösségi oldalon Tarcsi Zoltán, alias Jolly annak apropóján, hogy másodjára is kirabolták az otthonát. A bűncselekményt ráadásul annak ellenére hajtották végre eddig ismeretlenek, hogy térfigyelő kamera, illetve riasztó is volt a házban, amelynek ablakát egyébként rács is védte, de azt is levágták, vagy letépték a bűnözők - írja a blikk, a közösségi oldalon megjelent kommentek és képek alapján.

Sok magyar ház van veszélyben

Magyarországon 2012-ben 451 259 bűncselekmény történt, ám azóta jelentősen csökkent az éves esetszám. 2016-ban összesen 277 166 esetet regisztráltak, melynek 47 százaléka minősült kiemelten kezelt bűncselekménynek - ezen belül lopásból történt a legtöbb, szám szerint 78 296 darab - derült ki a Prevenciós Bűnözés-Statisztikai Adattár (PRE-STAT) statisztikáiból, amit a Portfolio elemzett.

Az elemzésből kiderült továbbá, hogy a szezonális bűncselekmények alakulása is vizsgálható térségi szinten. Például Somogy megye Siófoki járásában 2010 és 2017 között minden évben a nyári hónapokban tetőzött a lakásbetörések száma, átlagosan havi 60 esettel. Ezzel szemben a megyeszékhelyen, Kaposváron novemberben és decemberben jellemző leginkább ez a bűncselekmény.

Az országot járásonként vizsgálva kitűnik, hogy az észak-dunántúli területek lakásbetörések szempontjából jelentősen biztonságosabbak az átlagnál.

Az alábbi térképen a 100 ezer lakásra jutó betörések száma látható 2017-ben, ahol a zöld szín az alacsonyabb, a piros a magasabb esetszámokra utal. A legbiztonságosabb járásokban mindössze néhány betörés volt a tavalyi évben,  

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Forrás: prestat.lechnerkozpont.hu

Budapesten belül pedig az látszik, hogy azokban a kerületekben volt magasabb a betörések aránya, ahol magasabb a családi házak előfordulása, függetlenül attól, hogy a drágább budai vagy az olcsóbb külső-pesti részekről van szó.

Ebből a szempontból a főváros legrosszabb kerülete a II., ahol tavaly minden 425. lakásból jelentettek betörést. Ez az érték országosan is az egyik legrosszabb arány, két Borsod és két Heves megyei járásban mértek csak magasabb számokat.

A belvárosból egyedül az V. kerület emelkedik ki, közel azonos értékekkel, mint a XVII., a XXI. vagy a XXIII. kerület. Budán a II. mellett pedig a XII. és a XXII. kerületekben is meglehetősen magas volt a lakásbetörések száma.

(A borítókép illusztráció.)

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm