14 °C Budapest

Kicsiben gondolkoznak, nagyobbat választanak: ilyen lakást keresnek a magyarok

2018. szeptember 27. 20:01

Sok lakásvásárló álmodik az amerikai filmekből ismert családi házról: tágas terekről, zöld pázsitról és egy hatalmas garázsról. Az álomház ugyan csak keveseknek adatik meg, de az utóbbi időben majd’ minden vásárló az eredetileg tervezettnél egy kicsit nagyobb lakásba költözik.

Második gyermekét várja az a fiatal pár, amely a legpontosabban fogalmazta meg az OTP Csoport Hello Otthon kutatásában, hogy a legtöbben milyen otthonra is vágynak:

120-140 négyzetméteres, plusz még egy dupla beállós garázs is legyen. Nagy telekkel, bár persze a ház fontosabb, mint a kert. Tágas tereket szeretnénk a házban, minden szoba nagy legyen, és kell persze egy nagy nappali, konyhával, étkezővel, ahol kényelmesen együtt lehet az egész család. Készen szeretnénk megvenni, mert egy építkezés nagyon sok munkával jár. Vagy legalábbis nagy problémák ne legyenek vele, ne legyen túl öreg a ház.

A kutatás során 800 fős, az elmúlt két évben lakáshitelt felvevőkre, vagy egy éven belül ezt tervezőkre reprezentatív mintán azt vizsgálták, hogy milyen szempontok játszanak közre a lakásvásárlási és hitelfelvételi folyamatban. A döntési folyamatban az álmodozást követő, tervezgetéses szakaszban, a lakásvásárlók már kezdenek hajlani a kompromisszumra. A szobaszámból, valamint a jó környék követelményéből általában nem szívesen engednek, és meghatározó szempont a közlekedés is. Mivel az ezeknek az elvárásoknak megfelelő otthonokat nem mindenki tudja megfizetni, további kompromisszumokat kell kötniük.

Sokan régebbi építésű ingatlant vásárolnak például, ilyenkor vállalják a kisebb-nagyobb felújítási munkákkal járó kényelmetlenséget. Mások olcsóbb környék után néznek (például kertváros helyett kijjebb mennek a szomszédos faluig). A családalapítóknál több lépésben gondolkodnak: előbb egy lakást vásárolnak és későbbre tolják a megálmodott családi ház megvételét. És akadnak, akik elhalasztják a költözést, mondván "nem olyan sürgős, várok még az igazira".

Az álmodozásokat követő, tervezgető szakaszban a lakásvásárlók már közelítik igényeiket a realitásokhoz. A hivatkozott felmérés szerint panelba mindösszesen a megkérdezettek 4 százaléka vágyik, ám 35 százalékuk végül mégis ezt a megoldást választja. Ezzel szemben kertes családi házba a megkérdezettek 80 százaléka vágyik, de csak 33 százalékuk köt végül ott ki.

Nem mindenkinek kell lemondania az álmairól. Néhányan még egy kicsit nagyobb lakás vásárlása mellett is döntenek, mint amit eredetileg terveztek.

Ez a folyamat vélhetőleg összefügg az életszínvonal emelkedésével, a lakhatással kapcsolatos igények növekedésével

 - mondja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője, aki szerint a kedvező lakáshitel-kondíciók is élénkítik ezt a folyamatot. A nagyobb lakások iránti igény mögött feltételezhetően meghúzódik az a megfontolás is, hogy "ha már hosszú távra jelzáloghitelt veszünk fel, akkor a lakhatást is hosszú távra oldjuk meg".

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A kutatásból mindenesetre az derül ki, hogy a megkérdezettek harmada 50 négyzetméteres vagy annál kisebb lakás vásárlását tervezi, végül azonban csak 14 százalékuk dönt emellett a megoldás mellett. Az 51-70 illetve 71-100 négyzetméteres lakásokból viszont rendre nagyobb arányban vásárolnak, mint azt eredetileg tervezték. Vagyis a kereslet eltolódott a némileg nagyobb ingatlanok irányába.

A NAV adatait feldolgozó OTP Lakóingatlan Értéktérkép szerint, az elmúlt egy évben az országszerte eladott lakások jellemző mérete 50 és 60 négyzetméter között mozog. (A lakótelepi lakások zöme is ebbe a méretkategóriába esik, ez a típus pedig nagy súllyal esik latba a statisztikákban.)

{{BANK360BANNER_LTP}}

Ugyanakkor földrajzi elhelyezkedés és a lakóingatlan típusa szerint komoly eltérések figyelhetők meg a lakások, házak méretében. A legnagyobb lakóházak -- átlagosan 159 négyzetméter lakóterűek - Zala megyében keltek el az utóbbi időben, míg Hevesben az átlag csak 81 négyzetméter volt (a megyeszékhelyeken jellemzően valamivel nagyobb, átlagosan 116 négyzetméteres, míg országos átlagban "csak" 106 négyzetméteres önálló lakóházak cseréltek gazdát).

Bár a fővárosi ház adatok jellemzően a külső kerületekre korlátozódnak, az elmondható, hogy a Budapesten elkelt családi házak átlagos mérete (129 négyzetméter) jóval meghaladja az országos átlagot: az igencsak drága II-III. kerületben 140 négyzetméter körüli volt az értékesített családi házak átlagos mérete, de a kissé olcsóbb XIV. és jóval olcsóbb XX. kerületekben ez a méret már 166-175 négyzetméter volt.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm