6 °C Budapest

Ki nem találnád, hol nyílik mozi Budapesten: gyerekbiztos lesz, akadálymentes és környezetbarát

2021. február 8. 18:07

Az idén 10 éves bevásárlóközpont a környék lakói és az agglomerációban élők örömére egy több mint 1200 fő befogadására alkalmas multiplex mozit nyit a KULTIK mozihálózat üzemeltetésében. A plázával kapcsolatos egyik legnagyobb beruházás idén tavasszal veszi kezdetét és várhatóan 12-14 hónapig tart. A megnyitáskor a vendégeket 9 moziterem várja majd, ebből 3 VIP felszereltségű lesz. Az új mozi számos technikai újdonságot vonultat fel, többek között itt lesz az ország legnagyobb vetítővászna is.

"A KÖKI-ben a korlátozások alatt sem állnak meg a fejlesztések. Ezt az átmeneti időszakot többek között arra használjuk fel, hogy mire visszatér az élet a normális kerékvágásba a mozi is elkészülhessen. Minden fejlesztésnél Kőbánya-Kispest és vonzáskörzetének igényeit tartjuk szem előtt, ezért is vágtunk bele ebbe a nem mindennapi projektbe" - mondta el Harasta Gábor, a KÖKI Bevásárlóközpont center menedzsere, aki hozzátette, hogy a járványhelyzet alakulásának függvényében

a mozi megnyitását a jövő év elejére tervezik.

A látványtervek elkészültek, a kivitelezés pedig hamarosan kezdetét veszi. "Akik régóta hiányolták a mozit a KÖKI-ben, azokat kárpótolhatja, hogy a KULTIK KÖKI hazánkban egyedülálló színvonalú vetítőrendszerrel büszkélkedhet majd. (...) Szintén kuriózum lesz a hazai mozik kínálatában a D-Box VIP terem, ahol a nézők a filmmel együtt mozgó speciális székekben a mozizás új dimenzióját tapasztalhatják meg." - mondta el Szabó Krisztián, a KULTIK ügyvezető igazgatója.

"Nem csak hangélményben és látványban lesz egyedülálló a KULTIK KÖKI, hanem megjelenésében is. A mozi hatalmas belső terei az elegancia mellett a modern mozik stílusjegyeit hordozzák majd magukon. A maximális kényelem jegyében a mozi alsó szintjén egy büfét, az emeleten pedig egy kávézót találnak majd a látogatók. A gyermekekre is gondoltak a tervezők, őket egy külön a számukra tervezett játszórészleggel várják majd. Az emeleten található összes terem akadálymentes lesz és mindegyikben helyet kapnak páros fekvőszékek is. A felhőtlen szórakozás élménye mellett a fenntarthatóságra is komoly hangsúlyt fektet a KULTIK KÖKI: valódi zöld moziként működik majd, környezetbarát csomagolóanyagokat használva, felelősen működve, sok zöld felülettel" - emelte ki Duszin Ádám, az Adventum retail asset menedzsere.

A filmek szerelmeseinek jó hír, hogy nem kell várniuk az új mozi megépüléséig, ugyanis a KÖKI bevásárlóközpont egy különleges Valentin-napi akcióval készül számukra. Ráadásul a szervezők idén is szeretnék megtartani a bevásárlóközpont tetőkertjén tartott és nagy sikert aratott esti vetítéseket. Ezt a hagyományt a mozi megnyitása után is tovább fogják vinni.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem