15 °C Budapest

Kétszer is gondold meg a medencés házat: nem is akkora buli, mint hinnéd

2020. január 30. 16:30

Aki majmot vesz, vegyen hozzá banánt is: nincs ez másképpen a medencés házzal sem. Ugyan jól hangzik, hogy bármikor le lehet ugrani csobbanni, de a kerti úszómedencének több a hátránya, mint az előnye. Például a medencetisztítiás és a medence karbantartás területén is súlyos árak vannak. Most a Pénzcentrum összeszedte az összes hátulütőt.

Ki ne álmodna egy medencés házról: nyáron akármikor lehet hűsölni, nagy bulikat lehet rendezni a kertben és még a gyerekek is tudnak benne játszani. Ám kevesen számolnak vele, hogy egy medencét fenntartani rendkívül költséges és időigényes, ezen felül pedig komoly biztonsági kockázatokat is jelent a pancsoló, amelyekkel szinte senki sem számol.

A Kiplinger elemzése szerint egy úszómedencés háznak egyenesen több hátránya van, mint előnye, össze is szedtek pár dolgot, amikkel érdemes számolni, ha valaki egy medencés ház megvásárlásában gondolkodik.

Drága a fenntartás

Bár az udvari úszómendencékben kétség kívül remekül lehet hűsölni a nyári forróságban, de rendszeres (és drága) karbantartásokat is el kell végezni. A szakértők szerint hetente legalább egyszer érdemes takarítani a medencéket a "csúcsidőszakban". Ellenőrizni kell a pH-értéket, és adagolni kell a különféle vegyszereket, hogy a víz ne legyen túl lúgos, vagy túlzottan savas. Ha nem akarsz drága vegyszereket, felszereléseket venni, akko profi medencetisztítókat is hívhatsz, akik elvégzik helyetted a piszkos munkát, de ez is súlyos tízezrekbe kerülhet.

A javítás sem olcsó

Amennyiben medencés házat vásárolsz, mindenképpen érdeklődj utána, hogy volt-e már javítva, és mikor. Hiszen, ha valahol ereszt, elengedi a vizet akkor egy csomó pénz folyik el a talajba - ráadásul a szivárgás felkutatása és kijavítása nem csak időigényes, de sok pénzbe is kerül. Ha leendő ház medencéjén már korábban több javítást is végeztek, akkor szinte borítékolható, hogy valamikor nagyobb reparálásra is szorul majd.

Veszélyben vannak a gyerekek

Mondanunk sem kell, hogy mennyire veszélyes, ha a kisgyerekek egyedül flangálnak a medence partján, úszkálnak a vízben. A lapnak nyilatkozó szakértő szerint minden egyes kerti úszómedencét kerítéssel kellene körbevenni, hogy a kicsik ne tudjanak közelmenni. Bár ilyen előírás nincs, de aki kisgyerekkel költözne egy medencés házba, annak az elkerítés árával is érdemes számolnia. Ez sokmindentől függ: többek között a medence méretétől, és a felhasznált anyagoktól.

Nem növeli az ingatlan értékét

Sokan úgy hiszik, hogy a medencés házak mindig többet fognak érni azoknál, amelyek kertjében nem lehet úszni. Azonban a Kiplinger szerint a háztulajok csak 48 százalékos megtérülési értékről számoltak be: kiderült, a 13 vizsgált tulajdonság közül az úszómedence dob a legkevésbé az ingatlanok értékén, ezzel szemben mondjuk egy felújított teraszra jobban ráugranak a vevők. Christopher Surannam a Metro DC Houses munkatársa pedig arról beszélt, hogy a medence akár még el is riaszthatja a potenciális vevőket a magas költségek miatt.

Megnő a rezsi

Azzal is számolni kell, hogy a medence igencsak feltornázza a ház rezsijét: gondoljunk csak bele, mennyi vízzel kell feltölteni például, és akkor még a vízforgató, és a szűrőberendezések is pörgetik a villanyórát. Ha pedig fűtött az úszómedence, akkor a határ a csillagos ég.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Meg is betegíthet

A lap megjegyzi azt is, hogy a rosszul karbantartott medencékből sokféle kórt lehet elkapni: főképpen fül- és légúti fertőzéseket, hasmenést, bőrkiütéseket. Ezért kritikusan fontos a rendszeres karbantartás, fertőtlenítés, főképpen akkor, ha valaki betegen úszott pár hosszt.

Egyszer felnőnek

Sokan a család miatt részesítenék előnyben a medencés házat, hiszen hosszú távon még mindig olcsóbb, mint állandóan strandra járni a gyerekekkel. Ellenben azzal is érdemes számolni, hogy a tinik már egyre kevésbé vágynak arra, hogy egész nyáron tespedjenek a medenceparton. Így pedig a család egyre kevésbé használja ki a medencét, de a költségek nem fognak változni.

Megéri?

Korábban a Pénzcentrum is írt róla, hogy egy ilyen beruházás megmutatkozik-e valaha az ingatlan értékében. Akkor Mester Nándor, a Portfolio Ingatlan elemzője elmondta:

Az ilyen beruházásra készülők általában nem a potenciális értéknövekedés miatt, hanem presztízsből vágnak bele az építkezésbe. Az ilyen kiegészítő elem természetesen növeli az adott ingatlan értékét, de ennek mértéke csak egy majdani adásvétel során derülne ki.

A szakértő szerint a vevők inkább az összképet fogják nézni, nem pedig mondjuk a kerti medencét:

Az érdeklődők és főleg a vevők ugyanakkor az ingatlan egészét nézik a végső döntés előtt, s inkább az alap elemek minőségét veszik számításba. Vagyis első sorban azt vizsgálják, hogy mennyire tágas a főépület, mekkora a garázs, mennyire intim/védett az adott ingatlan, milyen minőségi burkolatok és berendezések vannak beépítve. A kert rendezettsége, korszerű megvilágítása alapkövetelmény

- mondta Mester Nándor.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem