13 °C Budapest

Két hét, hat premier, egy tévécsatorna: lesz itt mit nézni

2020. március 17. 20:36

Kevesebb, mint két hét leforgása alatt hat országos premier sorozatot kapunk az AXN csatornától A hősök otthona kampány folytatásaként. A március második felében érkező évadokban az akció és a bűnügyek játsszák majd leginkább a főszerepet.

Az izgalmak március 18-án 21:00-kor kezdődnek a SWAT - Különleges egység harmadik évadának premierjével. Hondo (Shemar Moore) csapata új taggal bővül, akire szükség is van a szűnni nem akaró bűnügyek felkutatásában. Rögtön a SWAT - Különleges egység után, szerdánként 21:55-től izgulhatjuk végig a SEAL Team 3. évadának eseményeit is. A Bravo egység egy percet sem pihenhet, hiszen világszerte szükség van szakértelmükre és elhivatottságukra. Jason (David Boreanaz) sérülései, valamint a csapatra nehezedő nyomás miatt azonban egyre nehezebbnek bizonyulnak a feladatok, ez pedig még a harcban edzett egységet is kikezdi.

A szerdákhoz hasonlóan csütörtökökre is esik egy izgalmas premier-páros. Március 19-én 21:00-tól a már fél éves tapasztalattal rendelkező John Nolan (Nathan Fillion) mindennapjait követhetjük nyomon Az újonc második évadában. Nolan próbál helytállni az egyre nehezedő rendőri posztban, ráadásul a szakmai megpróbáltatások mellett egy kialakulóban lévő románc foglalja le minden ébren töltött percét. Egyből Az újonc után, 21:55-kor Max Goodwin (Ryan Eggold) kórházigazgató kalandjai következnek a New Amsterdam második évadában. A történet az első szezon végén történt tragikus baleset részleteinek tisztázódásával kezdődik, hiszen az áldozatok memóriája kezd visszatérni. 

Mindenki máshogy próbálja feldolgozni a történteket, de egy biztos: az életük örökre megváltozott!

Március 21-én 21:00-kor egy kicsit más vizekre evezünk, ekkor debütál ugyanis a Gyilkos elmék tizenötödik évada, méghozzá dupla epizódokkal. Az utolsó évadban hőseink legnagyobb feladata továbbra is a Kaméleon, Everett Lynch (Michael Mosley) és lánya, Grace Lynch (Alex Jennings) elfogása, akik már JJ-t, (A. J. Cook) is megsebesítették korábban. A csapatnak új eszközöket is be kell vetnie, hogy mihamarabb kézre kerítsék az elvetemült bűnözőket. 

A sorban hatodik sorozatpremierre is csak március 29-ig kell várnunk, ekkor érkezik ugyanis Az igazság terhe második évada, amit vasárnaponként 13:30-tól követhetünk nyomon, szintén dupla részekkel. Az első évadban Joanna (Kristin Kreuk) győztesként került ki a majdnem a karrierjébe kerülő perből, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy hátra dőlve élvezheti a munka gyümölcsét. Miközben társa Billy (Peter Mooney) és testvére, Shane (Andrew Chown) közösen próbálják megmenteni Millwood városát, Joanna egy új ügyön dolgozik, ami az előzőhöz hasonlóan sokkal több annál, mint aminek elsőre látszott...

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm