13 °C Budapest

Kertes házad, hobbitelked van? Siess, ilyen akció sem lesz sűrűn 2018-ban

2018. március 8. 14:01

Hamarosan itt a tavasz, ezért lassan érdemes beszerezni a kerti munkálatokhoz szükséges szerszámokat, növényeket, és egyéb kellékeket. Az áruházláncok már komoly, tematikus akciókkal várják a hobbi és profi kertészeket. Ezúttal ezekből szemezgettünk.

Csillagászati értelemben ugyan még várni kell közel két hetet, de a naptár szerint március elsejével már megkezdődött a tavasz Magyarországon. Akármelyik időponthoz is tartjuk magunkat, lassan gondolnunk kell a kerti munkálatok megkezdésére is. Bálint gazda szerint például, így március elején már időszerű a fenntartó metszés, a lemosó permetezés, a konyhakerti első magvetés és a gyep ápolása is. Arra azonban a szakember felhívja a figyelmet:

Nagyon gondosan kell megszervezni a munkák sorrendjét, mert az elsietés éppen olyan káros következményekkel járhat, mint a halogatás

A munkálatok helyes sorrendjéhez, na meg a rutin megalapozásához tehát érdemes áttanulmányozni a szakportálokat (legalábbis a kezdő kertészeknek mindenképp), de a következő hónapokra szükséges szerszámokat is érdemes lehet már most beszerezni. Az áruházláncok ugyanis már komoly, tematikus akciókkal várják a hobbi és profi kertészeket. Ezúttal ezekből szemezgettünk. De előtte egy "örökzöld sláger"...

Praktiker

Nem érhet minket csalódás, ha a Praktikerbe megyünk a kertészkedéshez szükséges kellékekért, legyen szó szerszámokról vagy épp növényekről. Az áruházlánc akciós újságjának tematikus mellékletében akad például elektromos sövényvágó 17990 forint helyett 14990 forintért; elektromos láncfűrész 32990 forint helyett 26990 forintért; agy benzines fűnyíró 77990 forint helyett 69990 forintért. Emellett kifejezetten jó vétel lehet a 399 forintos árcédulát viselő gyökércsomagolt rózsatő; az 599 forint helyett most 499 forintért kínált általános virágföld (20 l/zsák), illetve az 1999 forint helyett 1599 forintért kapható dekor kéreg (50 l/zsák) is.

KATTINTS! Nézd meg a Praktiker legütősebb márciusi akcióit!

Interspar

Az Interspar is tematikus kiadvánnyal várja a tavaszt. A február 28. és április 3. között érvényes akciós újság címlapján például 99 forintért kínálják az 5 literes általános virágföldet (pontosan ugyanennyi volt amúgy a tavalyi kiadványban is), de vannak a felhozatalban, 49 forintos csomagártól (tavaly még 44 Ft volt a csomagár) különböző vetőmagok is. Meglepően jó vételnek tűnik még a 399 forintért kapható marhatrágya (20 l/csomag), a 999 forinttól kapható permetező szettek, illetve a 39999 forintért kapható robbanómotoros, 4 funkciós (damilfej, vágókés, láncfűrész, sövényvágó) fűkasza is.

KATT! Ezek a legolcsóbb kerti szerszámok, kiegészítők most az Intersparban

Lidl

"Gondozza kertjét! " - hívja fel a figyelmet akciós heti újságjában az áruházlánc. A szórólap szerint tematikus fejezete alapján már 22222 forintért kaphatunk 2 az 1-ben talajlazító és gyepszellőztető szerszámot, de hasznos lehet a 3999 forintért kínált napelemes vakondriasztó is. Metszőollót már 1599 forintért kaphatunk a diszkontláncban, míg a 2 az 1-ben sövénynyíró és ágvágóért 25999 forintot kérnek. Vannak a felhozatalban növények is szép számmal; 39 forintért akadnak a különböző vetőmagokat (virágok és kerti haszonnövények egyaránt), de 249 forintért érdemes lehet beszerezni a mini üvegházat is.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

KATTINTS! Nézz szét a Lidl legfrissebb akciói között!

ALDI

Tippekkel és tanácsokkal is kedveskedik vásárlóinak nemrég megjelent kertészeti kiadványában az ALDI. A tippek mellett természetesen a komoly akciók is helyet kaptak a február 22 és április 26. között érvényben lévő újságban. Metszőollót például már 1599 forintért is kaphatunk, de jó vételnek tűnik a 40 literes kiszerelésben 699 forintért megvásárolható virágföld. A legolcsóbb fűnyírót 29990 forintért kínálja a diszkontlánc, de van a szórólapban benzines változat is 79990 forintért. De jól jöhet a 12 méter hosszú drótfonat-kerítés is, ha a tél komolyabb károkat tett a kerítésünkben, ha pedig a pázsitot is dúsabbá tennénk, akkor kapóra jöhet a 2499 forintért, 2 kilós kiszerelésben kapható fűmag is.

KATT! Lapozd fel az ALDI kertészeti kiadványát a legjobb tippekért és akciókért!

Auchan

Az Auchan, március 8-21. között érvényes tematikus kiadványában is akadnak akciók szép számmal. Mindjárt a címlapon remek akció kapott helyet: 349 forint a gyökércsomagolt rózsa, a különböző magnóliákat pedig 999 forinttól szerezhetjük be az áruházláncban. Gyökeres gyümölcsfákat 999 forinttól árulnak, de a 10 literes konténerben kapható balkon gyümölcsfákért már 6990 forintot kérnek. Vannak persze kerti szerszámok is a felhozatalban: a legolcsóbb elektromos fűnyíró 12990 forint, a legdrágább, önjáró változat pedig 139990 forint. A lánc pénzügyi szolgáltatója, az Oney finanszírozást is nyújt, rossz pont viszont, hogy a kiadvány szerint az idei évben nincs (legalábbis nem hirdetik) 0% THM-es akció.

KATTINTS! Az Auchan legerősebb akcióiért lapozd fel az aktuális kiadványt!

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem