5 °C Budapest

Kell még pár dolog az iskolakezdéshez? Jól járhat, aki eddig várt (x)

2018. szeptember 5. 06:00

Hétfőn kezdődött a tanév a magyar iskolákban, és könnyen előfordulhat, hogy ilyenkor derül ki, szükség van néhány plusz dologra. Szerencsére még ezekben a napokban is iskolakezdési akciók sora várja a vásárlókat, hétvégétől pedig gyakorlatilag szezon végi kiárusításról beszélhetünk. Legyen szó írószerekről, táskákról vagy gyermekbútorokról, érdemes lehet ebben az időszakban még egyszer körülnézni. A KIKA üzleteiben például a hétvégén 13%-os kedvezményt jár minden egyes termékre.

Az iskolakezdés időszaka a szülőknek is megterhelő, hiszen több tízezer forintot is felemészthet a családi kasszából. Ha költségesebb eszközökre is szükség van, például elektronikai cikkekre vagy bútorokra, akkor ennél jelentősebb kiadással is számolhatunk. Fontos azonban, hogy semmiképp se menjen a spórolás a minőség rovására, hiszen ezeket a notebook vagy az íróasztal esteében is hosszú távra veszi az ember. A KIKA lakberendezési lánc szakértő segítségével gyűjtötte össze, hogy milyenek az ideális körülmények az otthoni tanuláshoz.

Fotó: KIKA

Hogyan fedezhetjük a kiadásokat?

Nem minden család tudja kigazdálkodni mindezt a rendelkezésre álló keretből, egy tavalyi banki felméréséből az derült ki, hogy:

  • a magyar szülők több mint kétharmada elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben hitelt vesz fel gyermeke érdekében;
  • a felvett hitelösszegre elsősorban informatikai eszközök, bútorok és lakberendezési tárgyak vásárlása miatt van szükség, és a hazai felsőoktatási tandíjak finanszírozása is sokszor kölcsönökön keresztül történik.

Az iskolakezdési időszakban általában megnő a hitelek iránti kereslet: a legtöbben személyi kölcsönt vesznek fel, de sokan használják ki a hitelkártyák nyújtotta lehetőségeket, illetve a folyószámlahitelt is.

Több áruházban, köztük a KIKA üzleteiben van lehetőség gyorskölcsönt igényelni, ami lehetővé teszi a részletfizetést. A kölcsön összege 30 ezertől 1 millió forintig terjedhet, a havi törlesztőrészlet pedig tartalmazza az ügyleti kamatot is.

Érdemes az akciókat is figyelni, hiszen már szinte minden áruház kínál iskolakezdési kedvezményeket a vásárlóknak. A lakberendezési lánc üzleteiben a szeptemberrel sem érnek véget az akciók: szeptember 7-9 között, 3 napon keresztül 13% kedvezménnyel vásárolható meg bármelyik termék.

Ezeket sokan elrontják a vásárlásnál

Az ifjúsági és az irodabútorok választéka ma már igen széles, és ez az árak szempontjából is igaz:

  • íróasztalt 8 490 és 70 000 forint között több árkategóriában lehet vásárolni;
  • a forgószékek ára 10 000 és 102 000 forint között mozog;
  • polcos elemekből 10 990 és 52 000 forint között válogathatunk, többféle méretben és kialakításban.

A KIKA nemrég felmérte, hogy a szülők mennyire tudják, milyen a megfelelő kialakítású tanulósarok.

A felmérésből kiderült, hogy bár az alapokkal tisztában vannak, akadnak tévhitek és homályosabb foltok is. Például többen tévesen úgy vélekednek, hogy a dönthető asztallap egészségtelen testtartást eredményez, illetve, hogy nem célszerű LED-világítást használni.

Sokan úgy vélik, hogy meleg fény az optimális a leckeíráshoz, nemzetközi kutatások szerint azonban inkább a hideg fény javítja a tanulási képességeket. Kérdéses esetekben célszerű szakember vagy megfelelő ismeretekkel rendelkező eladó segítségét kikérni, hogy a tanulás ne menjen hosszú távon az egészség rovására.

Fotó: KIKA

Az asztal-szék kombináción múlik minden

A lakberendezési lánc gerincgyógyász szakorvos segítségével foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat a minden szempontból megfelelő otthoni feltételek megteremtéséhez. Dr. Moravcsik Bence Balázs ortopéd szakorvos és gerincgyógyász szerint a megfelelő szék és íróasztal kombináció kiválasztása kulcsfontosságú. A széket a gyermek magasságához kell választani: fontos, hogy leérjen a lába, vagy kapjon elé lábtartót. A tökéletes szék támlája író és figyelő helyzetben is meg tudja támasztani a medencecsont tetejét és a derekat, ám nem túl hosszú, így nem gátolja a lapockák és a hát felső részének elhelyezkedését.

A szakember szerint az íróasztal magasságát úgy érdemes megválasztani, hogy a megfelelő széken ülve a gyermeknek ne kelljen görnyednie íráskor, hanem kényelmesen meg tudja támasztani a könyökét az asztallapon. Még jobb tartást biztosít, ha az asztallap dőlésszöge változtatható, feleslegesen terheli ugyanis a hátat és a gerincet, ha vízszintes felületen írunk, mivel ehhez lefelé kell hajtani a fejünket. Íráshoz 10 és 16 fok közötti szögben megdöntött felület az ideális, olvasásnál pedig még ennél is nagyobb szög kényelmes a hátnak.

Ha mindez megvan, a szülők jó példával elöl járva maguk is megmutathatják, hogyan kell helyesen és kényelmesen ülni.

Ehhez fenékkel teljesen hátra kell csúszni a széken, amennyire csak lehet, és hátunkat kihúzva neki kell támasztanunk medencecsontunkat és derekunkat a szék támlájához, miközben talpunk a földön nyugszik, és térdeink a csípőnél picivel alacsonyabban helyezkednek el

 - foglalta össze a helyes ülés szempontjait Dr. Moravcsik Bence Balázs.

(x)

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem