14 °C Budapest

Jönnek a gigabírságok: ráfázhat idén télen, akinek családi háza van

2017. november 17. 11:32

Közeleg a tél: már nem ritkák a hajnali mínuszok, és az előrejelzések szerint a következő napokban már hózáporokra is számítani lehet szerte az országban. Ez egyben azt is jelenti, hogy a lakás-, és családi ház tulajdonosoknak fel kell készülniük a télre; a havassá és jegessé vált járdák csúszásmentesítéséről ugyanis ezúttal is nekik kell majd gondoskodniuk.

Ugyan még csak november közepe van, de nagyon úgy fest, hogy hamarosan megérkezik az igazi tél. Az elmúlt napokban már nem voltak ritkák a hajnali mínuszok, és a magasabban fekvő területeken már havazott is. Az alábbi amatőr felvétel például Dobogókőn készült néhány nappal ezelőtt:

Sőt, az Időkép.hu tájékoztatása szerint a következő napokban már nemcsak a hegyekben, hanem országszerte várható havazás: "Hétfőn a megerősödő északnyugati szélben a futó záporok mellett hózáporok már nemcsak a hegyekben fordulhatnak elő. Nagyon hideg azonban még nem lesz, délután 4 és 9 fok közötti maximumokat mérhetünk" - írják.

Habár napközben egyelőre nem kell arra számítani, hogy megmarad a lehullott csapadék, és a hajnali fagyoktól jegessé vált járdák is hamar leolvadnak a Nap első sugaraitól, nem árt azonban előre gondolkodni. A lakás-, és családi ház tulajdonosoknak érdemes már most felkészülniük arra, hogy a havassá és jegessé vált járdák csúszásmentesítéséről nekik kell majd gondoskodniuk.

Csak óvatosan a sózással!

Nem árt tudni, hogy akár ötvenezer forintra is bírságolható az, aki a háza előtti csúszásmentesítést sóval végzi el (a Fás növények védelméről szóló rendelet szerint csak ott tilos sózni, ahol fás növények vannak). A tiltás nem véletlenül született; a só ugyanis súlyosan károsítja környezetünket. Arról már nem is beszélve, hogy a só tönkreteszi a cipőt, károsítja az autók gumiját, alvázát, a kerékpárgumit, idővel "felzabálja" az aszfaltot, a betont, és nem tesz jót a kutyák-macskák mancsának sem.

A ház körüli csúszásmentesítésre a sózásnál sokkal jobb megoldást jelentenek az alternatív csúszásmentesítő anyagok és egyéb megoldások. A célnak megfelel a homok, a sóder, a természetesen lebomló faforgács vagy fahamu, a nádfonat és a több nemzeti parkban is sikeresen alkalmazott gránitkő-zúzalék. Ezekből pedig már most érdemes betárazni, mivel a Pénzcentrum iparági értesülései szerint

az idei szezonban várhatóan némi drágulásra lehet majd számítani.

Kinek a feladata a takarítás?

A helyi közutak és közterületek fenntartása ugyan az önkormányzatok feladata, azonban a legtöbb helyen az önkormányzat előírhatja - és a legtöbb helyen elő is írja -, hogy az adott településen, vagy kerületben ingatlantulajdonnal rendelkező személyek kötelesek eltakarítani a havat az ingatlan előtti járdaszakaszról, illetve kötelesek azt csúszásmentes állapotban tartani.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A hótakarításról, és a biztonságos gyalogos forgalom biztosításáról tehát a legtöbb esetben a tulajdonosnak kell gondoskodnia!

Sőt, az előírás természetesen a tulajdonosok jogi felelősségét is magával vonja. Tehát abban az esetben, ha valaki az ingatlanunk előtti, veszélyessé vált járdán a "nyakát szegi", akkor kötelesek vagyunk az "okozott" kárt megtéríteni. Arról nem is beszélve, hogy bizonyos esetekben akár gondatlanságból elkövetett bűncselekmény miatt is felelősségre vonhatnak.

Majd a közös képviselő megcsinálja!?

Egy családi ház esetében teljesen egyértelmű, hogy kinek a kötelessége a hó-, és jéghelyzetről gondoskodni, egy társasháznál azonban már sokan nincsenek tisztában ezzel. Pedig a helyzet egyszerű. Mivel a tulajdonos kötelezettsége a csúszásmentesítés, így egy társasház albetéteseit ugyanaz a felelősség terheli, mint egy családi ház tulajdonosát. Éppen ezért tévhit, hogy a közös képviselő feladata a hó eltakarítása, s a járdák biztonságossá tétele.

A társasházakról szóló törvény tartalmazza a közös képviselő működésével és a feladataival kapcsolatos rendelkezéseket. Ezek elsősorban - a teljesség igénye nélkül - a társasház képviseletére, illetve a közös költséggel kapcsolatos ügymenetre terjednek ki, és nincs benne előírva a hó eltakarítása és a csúszásmentesítés.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy egy társasház lakóközösségének nincs joga megállapodni arról, hogy a téli munkálatokat a közös képviselő, vagy egy alvállalkozó végezze el helyettük. Érdemes azonban kiemelt figyelmet fordítani arra, hogy a szerződött féllel a törvényi előírásoknak teljes mértékben megfelelő alvállalkozói szerződés köttessen. Ennek hiányában ugyanis szintén előtérbe kerül a felelősség áthárítása, s végül az okozott kárt a lakókkal téríthetik meg.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem