19 °C Budapest

Jó hír az autósoknak: hamarosan csökkenhetnek a közigazgatási díjak

MTI
2017. március 17. 09:32

A díjeltörlési program következő fázisában az autósok által fizetett közigazgatási díjak fognak csökkenhetnek - írja a Magyar Idők.

A díjeltörlő program folytatódik, a Miniszterelnökség már elkezdte az újabb költségcsökkentés lehetőségének vizsgálatát

- mondta Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára. Március 16-án hatályba lépett az állami rezsicsökkentés második fázisa: húsz hatósági díj és illeték szűnt meg.

Az állami költségeltörlési program a jövőben is folytatódni fog. Mivel más visegrádi országokban jelentősen alacsonyabbak az autósokat terhelő bürokratikus és anyagi terhek, a kormány átvizsgálja azok csökkentésének lehetőségeit. A területi közigazgatásért felelős államtitkár azt mondta: az ügyben széles körű társadalmi, szakmai egyeztetés lesz, az autósok érdekei mellett ugyanis sok szempontra kell ügyelni, például a környezetvédelemre és a közlekedés biztonságára.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem