6 °C Budapest

Jó hírt kaptak a magyar családok: jön az újabb ingyenpénz

2016. augusztus 11. 12:02

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtótájékoztató keretein belül ismertette további terveit az Otthon Melege Programmal kapcsolatban. A hűtőcsere programot felfüggesztették, most következik a családi házak energiahatékonyabbá tétele.

Sajtótájékoztatót tartott a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az Otthon Melege Programmal kapcsolatban. Szabó Zsolt, a fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár elmondta, hogy a most lezajlott hűtőgépcserét támogató kormányzati program keretein belül

45 ezer pályázat érkezett be, másfél milliárd forintos összegben, és mindenkit támogatni tudnak, aki be tudott adni pályázatot.

A 100 százalékos sikerráta annak köszönhető, hogy régiónként elég rövid ideig volt nyitva az a pályázati portál, melyen keresztül pályázatot lehetett benyújtani.

Ismert, hogy árfelhajtó hatása van, ha támogatás érkezik egy szegmensbe, de hitem szerint áregyeztetés nem történt

- mondta el az államtitkár a Pénzcentrum kérdésére, miszerint terveznek-e lépéseket azzal kapcsolatban, hogy egyes, a hűtőcsereprogramban részt vevő áruházak tudatosan megemelték a programban értékesített készülékek árát.

KATTINTS: Így játszanak a magyar családokkal az állami hűtőcsere-pályázaton

Újabb 5 milliárd jön

A hűtőgépcsere programot nem lezárták, hanem csak felfüggesztették, mondta még el az államtitkár, aki szerint várható, hogy a jövőben újra megnyitják ezt a forrást azok előtt, akik most nem részesültek támogatásban.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az Otthon Meleg Program keretében azonban most nem hűtőket vehetünk a közeljövőben, hanem családi házaink energiahatékonyságát növelhetjük. Erre már most is pályázhatunk, de legkésőbb 2016. augusztus 15-ig van erre lehetőségünk.

KATTINTS: Csepp a tengerben a kormány új "szuperpályázata"

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm