14 °C Budapest

Itt küldtek a legtöbben szilveszteri jókívánságokat idén

MTI
2017. január 2. 17:31

A szilveszteri jókívánságokat is egyre inkább interneten küldik az emberek - többek között ez derült ki a távközlési szolgáltatók ünnepi tapasztalataiból, amelyről hétfőn számoltak be.

A Telenor közlése szerint 2015. december 31-hez képest több mint 50 százalékkal nőtt mind a neten gratulálók száma, mind az általuk felhasznált adatmennyiség 2016 utolsó napján. Tavaly szilveszterkor 124 terabájtot mért a Telenor, egy évvel korábban csak 81 terabájtot. A múlt év utolsó napján több mint 12 millió telefonhívást kezdeményeztek a szolgáltató ügyfelei, 40 százalékkal többet, mint egy átlagos szombaton. A megelőző évekhez hasonlóan 2016-ban is tovább csökkent az elküldött SMS-ek mennyisége, de így is csaknem 5 millióan SMS-ben köszöntötték ismerőseiket.

A Vodafone arról tájékoztatta az MTI-t, hogy 2016. december 31-én és 2017. január elsején együttesen az ügyfelek belföldi adatforgalma 65 százalékkal volt magasabb mint a megelőző év azonos időszakában. A roaming forgalom 175 százalékkal volt nagyobb. A Vodafone ügyfelei is kevesebb szöveges üzenetet küldtek, mint egy évvel korábban, az SMS-ek száma 7 százalékkal 6,1 millióra csökkent, ugyanakkor 106 ezer MMS-t küldtek két nap alatt, ami 40 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest. Az adatokból az is kiderült, hogy az ügyfelek a szilveszteri-újévi időszakban 8,8 millió hívást indítottak, 4 százalékkal többet, mint a megelőző év azonos időszakában és a hívások együttesen 9 százalékkal hosszabbak lettek, mint a 2015. december 31-én és 2016. január elsején indítottaké.

A Magyar Telekom azt közölte, hogy ügyfelei több SMS-t küldtek és nagyobb mobilinternet adatforgalmat bonyolítottak le január 1-jén, mint szilveszter napján. Az újévi mobilinternet adatforgalom mintegy 25 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest. Az elküldött SMS-ek száma viszont az idei év első napján mintegy 10 százalékkal, 3,95 millióról 3,55 millióra csökkent a tavalyi forgalomhoz képest.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Címlapkép forrása: Getty Images Hungary

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem