6 °C Budapest

Itt fog felrobbanni a hazai lakáspiac 2017-ben az ingatlanóriás szerint

2017. augusztus 20. 12:30

Országosan 146.000 lakáspiaci adásvétel történt tavaly, ez 9 százalékkal több, mint 2015-ben. Kizárólag Budapesten csökkentek az adásvételek 2015-höz képest, igaz, a 37.500 tranzakció csak 4,2 százalékos visszaesést jelent. A fővároson kívül az összes megyében több lakás cserélt gazdát, mint egy évvel korábban. Kiemelkedik Pest megye a 28 százalékos növekedéssel, annak köszönhetően, hogy hosszú évek után tavaly többen költöztek ki Budapestről, mint ahányan odaköltöztek. 

Tavaly egyedül Budapesten csökkent a lakáspiac, a főváros azonban nem mutat egységes képet. Amíg 5-15 százalékos visszaesés volt a budai kerületekben és a belvárosban, addig a külső pesti kerületek többségében és II. kerület külső részén 5-10, a XII-ben pedig 20 százalékkal több adásvétel volt 2016-ban, mint az előző évben - írja közleményében az Otthon Centrum.

Budapestet leszámítva valamennyi megyében több lakást adtak el tavaly, mint egy évvel korábban. Így történt a fővárost körülvevő Pest megyében is, ahol 28 százalékkal nőtt az adásvételek száma az előző évhez képest. Ez a növekedési dinamika kétszerese volt az országos növekedési rátának, de így is elmaradt Nógrád (39%), Heves (32%) és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (29%) növekedési ütemétől - igaz ezekben a megyékben korábban igencsak pangott az ingatlanpiac.

A vidéki régióközpontokban is megfigyelhető a városi agglomerációk előnye az adott várossal szemben, de ennek mértéke elmarad a fővárosétól. A legnagyobb ütemben Székesfehérvár környéki eladások száma emelkedett meg 2015-höz képest, közel 40 százalékkal. A győri agglomerációtól eltekintve - ahol nem történt változás - a többi nagyvárosi agglomerációban is 30-34 százalékos növekedést mutattak a tranzakciók. Ez Debrecenben ezret meghaladó, a nagyobb agglomerációkban 600, a kisebbekben 400 lezárt lakás adásvételi tranzakciót jelent éves szinten.

2017-ben marad a 150.000 körüli adásvétel

A 2016-ban regisztrált 146 ezer lakástranzakció 9%-kal volt több, mint 2015-ben. Várhatóan idén a lakáspiaci forgalom eléri, ideális esetben meghaladja majd a 150 ezer tranzakciót. A növekedés üteme azonban lassulni látszik, az előző években tapasztalt két számjegyű növekedési érték idén 6%-ra mérséklődhet. 2017-ben a tranzakciószámok 1000 lakosra vetített értéke alapján továbbra is a főváros lesz a csúcstartó. Az idei évben várható 38-40 ezer tranzakció nem jelent lényeges változást tavalyhoz, vagy akár 2015. évhez képest. A forgalombővülés idén is a belső kerületekből a külső kerületekbe helyeződik át.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az agglomerációban a legnagyobb, akár 10 százalékot meghaladó tranzakciószám-növekedés Dunakeszi és Szigetszentmiklós mellett a Gödöllői és a Ceglédi járásokban tűnik reálisnak. A megyei jogú városokban és környékükön 5-10 százalék, míg a legnagyobb városokban 5 százalék körüli növekedés várható a tranzakciószámokban (elsősorban a jóval magasabb 2016-os értékek miatt), de lényeges különbség nem várható a megyeszékhelyek között. 

A Balaton környékén Balatonfüred, Siófok, Balatonalmádin 5 százalékos forgalombővülés valószínűsíthető.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem