2020. augusztus 15. szombat Mária

Itt vannak a falusi csok slágertelepülései 2020-ban: ide költözne a legtöbb magyar


Bő egy éve vált igényelhetővé a falusi csok, melyet elindulása óta hatalmas érdeklődés övezett. A HelloVidék folyamatosan beszámolt ennek feltételeiről és lehetőségeiről. Hogy még széleskörűbb információkkal szolgáljanak, elindítottak egy falusi csok aloldalt, ahol a programban részt vevő összes településről készítettek egyedi elemzést. Most pedig megnézték a látogatottsági statisztikákat, mert arra voltak kíváncsiak, mely megyékben és településeken volt a legnagyobb érdeklődés a falusi csok iránt a program elindulása óta.

Bő egy éve vált igényelhetővé a falusi csok, melyet elindulása óta hatalmas érdeklődés övezett. A HelloVidék folyamatosan beszámolt ennek feltételeiről és lehetőségeiről. Hogy még széleskörűbb információkkal szolgáljunk, elindítottunk egy falusi csok aloldalt, ahol a programban részt vevő összes településről készítettünk egyedi elemzést. Most megnéztük a látogatottsági statisztikákat, mert arra voltunk kíváncsiak, mely megyékben és településeken volt a legnagyobb érdeklődés a falusi csok iránt a program elindulása óta.

Az elmúlt évben hatalmas érdeklődés övezete a hírt, miszerint a kormány a családvédelmi akcióterv keretében a csok kibővítését és a falusi csok bevezetését tervezi. Rengetegen voltak kíváncsiak arra, hogy milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy igénybe vehessék őket, valamint, hogy mely települések lesznek azok, ahol fel tudják majd használni a kedvezményeket.

Melyek voltak a legvonzóbb települések 2020 első felében?

A HelloVidék a falusi csok aloldalának látogatottsági adatait folyamatosan monitorozta, melyekből különféle tendenciákat és következtetéseket lehet leszűrni. Korábban már írtunk arról, hogy a 2019-ben, a falusi csok indulásakor, melyek voltak a legkedveltebb települések. Most viszont megnézték, hogy mennyit változott a helyzet tavaly óta.

Top 10 legnépszerűbb járás a HelloVidék statisztikái szerint 2019-ben:

A legnépszerűbb járásokat tekintve egy kisebb változás történt. Míg a lista első hat helyét ugyan azok a járások bírtokolják, mint tavaly, addig a toplista végére újabb járások sorakoztak fel. Érdekesség, hogy idén kimaradt a listából a Monori, Miskolci és a Balatonfüredi járás is. Viszont csatlakozott a listához a Dabasi, Aszódi és a Ceglédi járás is.

  • Váci járás
  • Budakeszi járás
  • Gödöllői járás
  • Szentendrei járás
  • Székesfehérvár
  • Ráckevei járás
  • Győri járás
  • Dabasi járás
  • Aszódi járás
  • Ceglédi járás

Ha a teljes népszerűségi lista települései érdekelnek, valamint még többet szeretnél megtudni a falusi csok-ról, akkor olvasd el a HelloVidék teljes cikkét!

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt idén - 60 hónapos futamidőre - 38414 forintos kedvezményes törlesztővel kalkulálhatsz, míg 2021-től 40219 forintra ugrik a törlesztő. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok (OTP Bank, Budapest Bank, ERSTE Bank, Cetelem, Provident, stb.) ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk

Portfolio HR Revolution 2020 Konferencia

Vörös riadó! A munkaerőpiac aktuális kérdései, kihívásai, és természetesen a lehetséges megoldások.

Sustainable World 2020 Konferencia

A jövő vállalata konferenciát, melyen a fenntarthatóságról, zöld finanszírozásról és befektetésekről, az energiatársaságok aktuális helyzetéről, és a zöld vállalatok kihívásairól, lehetőségeiről lesz szó.