17 °C Budapest

Itt nézheted élőben a gyertyagyújtást holnap: a Bazilikánál már zajlik a készülődés

2020. november 28. 15:25

Karácsonyfa-állítással, valamint egészen az újévig tartó online programokkal várja az érdeklődőket az AdventBazilika 10 éves rendezvénysorozata, amely idén A remény adventje! mottóval indul. A koronavírus-járvány miatt az online térbe költöznek a rendezvények.

A Szent István téren az érvényben lévő szabályozásnak megfelelően nem lesznek gasztro- és kézműves kiállítók, azonban három ünnepi szimbólumot - a rendezvény 12 méteres feldíszített karácsonyfáját, a Szent István-bazilika lépcsője előtt felállított betlehemi jászolt és egy 5 méter átmérőjű adventi koszorút - kihelyeznek.

Az AdventBazilika online felületén élőben adventi gyertyagyújtást is közvetítenek, amelyet a hagyományosan Snell György esztergom-budapesti segédpüspök, a Szent István-bazilika plébánosa, a Szent Jobb őre végez el egy-egy, az alkalomhoz illő művészeti előadás, vers vagy dal kíséretében.

Emellett a Magyar Ökomenikus Segélyszervezettel együttműködve videointerjú sorozat készül, amelyben hírességek mondják el az adventtel kapcsolatos emlékeiket, valamint online elérhetővé teszik az Advent hangjai című, a rendezvényhez készült különleges zenei válogatást is. A jubileum apropóján a rendezvény fotóarchívumából is válogatnak - tették hozzá.

Az AdventBazilika online kézműves kalendáriuma minden nap bemutat egy-egy kézműves kiállítót, ezzel is hozzájárulva, hogy a beszűkült lehetőségek miatt az idén se maradjon el teljesen az igényes portékát kínáló vállalkozók találkozási lehetősége a közönséggel. A kézműves kiállítók rövid videóikban egyszerű ajándék- és díszkészítő tippeket is adnak - jelezték a közleményben.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A programok mellett két országos online mozgalmat indít az AdventBazilika.

Egyrészt keresik a legszebben díszített ünnepi ablakokat - a versenyben a vásár online felületein bemutatott pályaművek közül a legjobbak ajándékot és elismerő oklevelet is kapnak - valamint az Add tovább, a karácsony bennünk él elnevezésű kampányukkal arra buzdítják az embereket, hogy az #adventchallenge címkét használva saját közösségi oldalaikon osszák meg a karácsonyi ünneppel kapcsolatos fotóikat, videóikat, gondolataikat. Az AdventBazilika kezdeményezéseink célja, hogy a személyes találkozást nélkülözve, mégis együtt, közösségé formálódva éljük át a karácsonyi ünnepkör bizakodással és reménnyel teli várakozásának szakaszát - írták.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem