Itt élnek a legidősebbek Magyarországon

2015. május 27. 17:45

Öregedő társadalom, csökkenő népességszám. Különböző statisztikák, szervezetek figyelmeztetnek az elöregedés hátrányos hatásaira, felkapjuk rá a fejünket, de valljuk be, a környezetünkben kevéssé érzékeljük ezt, össztársadalmi folyamatként gondolunk ezekre az adatokra.

Az Otthontérkép most feldolgozta és térképre tette a KSH népszámlálási adatainak korra vonatkozó statisztikáit, amiből kiderül, hogy a Magyarország mely településein, mely régióiban magas a fiatalok aránya, melyek az elöregedő régiók.

A kortérképen a lakónépességet 4 csoportba sorolta az oldal:

  • 0 - 21 éves korcsoport (1990 után születettek a 2011-es népszámláláshoz viszonyítva)
  • 21-41 évesek korcsoportja
  • 41-60 évesek korcsoportja
  • 60 év felettiek korcsoportja

Magyarországon a népszámlálási adatok szerint a legkisebb korcsoportot a 21 éven aluliak alkotják, a népesség mindössze 18,6 százaléka fiatalabb, mint 21 év, miközben 60 év feletti korcsoport aránya 25-nál is nagyobb. A legnépesebb korcsoport a 21-41 évesek csoportja, ami jó jel is lehetne addig, amíg el nem érik a nyugdíjkorhatárt, de a csoportban a családalapítási hajlandóság és a születésszám is stagnál. Ha a csoportba tartozók nem válnak szülővé és nem születik családonként legalább két gyermek, akkor az a társadalom elöregedését.

Magyarország egyes régiói gyorsabban öregednek

Megyei szinten elsőre nem tapasztalhatók nagy különbség a korosságban, de érdekes összefüggések rajzolódnak ki, ha tüzetesebben vizsgáljuk a kortérképeket. A fiatalok aránya Pest megyében és az Észak - Keleti országrészben magasabb az átlagnál, de más-más tényezők játszanak szerepet az egyes térségekben. Miközben Pest megyében az agglomerációba kiköltöző harmincasok gyermekei növelték a korcsoport arányát, addig az Észak - Keleti országrészben az átlagkort tekintve fiatalabban szülő anyákkal és a magasabb születésszámmal magyarázható az átlagnál magasabb arány. A térképekről és az adatokról a migráció, mint demográfiai folyamat is jól követhető. Jellemző a fiatalabb korosztályra, akik még kisebb kötöttséggel rendelkeznek, hogy mobilisebb, könnyebben költözik munkalehetőség érdekében.

Ezért is a legmagasabb a 21-41 éves korosztály aránya Budapesten, Pest megyében, Győr-Moson-Sopron megyében, ahol ez az arányszám kivétel nélkül magasabb 29 százaléknál. Ezek azok a régiók jelenleg Magyarországon, ahol több a munkalehetőség és a fiatalok számára ezért vonzó célterültek. Ezzel szemben például Békés megye, Heves megye, Somogy megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye az elköltözés bázisa, a migrációs térkép szerint is ezekből a megyékből a legmagasabb az elvándorlás, ezért itt a 21-41 éves korosztály aránya a legalacsonyabb az országban, 25 százalék körül alakul.
Részletesebb térképért és adatokért kattints ide.

Ennek megfelelően az említett bázis térségekben az idősebb korosztály aránya az átlagnál magasabb, így ezeken a területeken az országoshoz képest gyorsabb is lehet az elöregedés folyamata, hiszen a fiatal felnőtt korosztály elköltözésével a szülőkorúak aránya is csökken, így a születendő gyerekszám is jóval alacsonyabb az országos átlaghoz képest, a középkorú, idős korosztály pedig már röghöz kötött, lényegesen kisebb a költözési hajlandóság.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Budapest a fiatal felnőttek célpontja

De sokan váltják le a belvárosi életmódot és költöznek az agglomerációba. Ennek a szuburbanizációs folyamatnak tudható be, hogy Budapest agglomerációjában a 21 év alatti korosztály aránya magasabb az átlagnál, de ez az agglomerációba költözési folyamat megfordulni látszott az elmúlt években. Ma már jellemzően inkább csak a vidékről Budapestre felköltözők választják az agglomerációt néhány éves belvárosi létet követően.

A Budapestre költöző fiatal felnőtt korosztályt főleg a Belváros forgataga vonzza, a térképen jól látható, hogy a belvárost körül ölelő kerületekben (VI., VII., VIII,. IX., XIII.) a legmagasabb a 21-41 éves korosztály aránya. A fiatalok számára ez a terület értéket képvisel, könnyen elérhető szórakozási, kikapcsolódási lehetőség, fiatalos közösség jellemzi a kerületeket. Ezzel szemben a Budai kerületekben és a Belvárosban az átlagnál idősebb korosztály él, a legmagasabb a II. és XII. és az V. kerületben a 60 feletti korosztály aránya, amit a budai kerületek zöldebb, nyugalmat sugárzó világa meg is magyaráz.

A külváros kerületeiben a korcsoportok aránya nem mutat jelentős eltérést az országos arányokhoz képest, de ez nem jelenti azt, hogy itt minden rendben van, hiszen tudjuk, hogy a társadalom elöregedőben van.

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm