14 °C Budapest

Itt az uniós mesterterv a magyar vidék levegőjének megtisztítására

2020. július 23. 08:15

A levegőszennyezés továbbra is a legnagyobb környezeti eredetű egészségi kockázat Európában: évente majdnem 500 ezer ember idő előtti halálát okozza - írja a HelloVidék. A lap felidézi, hogy az Európai Bizottság éppen ezért egy új európai zöld megállapodást javasolt, amely célként tűzte ki a szennyezőanyag-mentességet, amely a toxikus anyagoktól mentes környezet megteremtését hivatott biztosítani.

Települési és megyei képviselőként fontosnak tartom, hogy a lakóhelyünk térségében is tegyünk meg minden tőlünk telhetőt a környezetünk védelméért. A Régiók Bizottságában éppen ezért örömmel vállaltam a vélemény jelentéstevői feladatát, mivel azt gondolom, hogy az önkormányzatok viszonylag kis befektetéssel, elsősorban szemléletformálással, valamint a már meglévő jógyakorlatok mentén tudják előmozdítani a környezetvédelem ügyét. Ezek a lépések azonban alulról felfelé építkezve lehetnek igazán eredményesek és tudják hatékonyan támogatni a kormány környezetvédelmi intézkedéseit

- mondta el a HelloVidék kérdésére Karácsony Ádám, a Pest megyei Tahitótfalu polgármestere, a Régiók Európai Bizottsága (CoR) magyar tagja.

Nagy kérdés azonban, hogy milyen szerep jut a tisztább levegőt célzó intézkedések kapcsán a helyi, és regionális önkormányzatoknak?

A Régiók Európai Bizottsága szerint miután a helyi és megyei önkormányzatok vannak legközelebb az emberekhez, ezért ők rendelkeznek a legjobb helyismerettel, így a leghatékonyabb lépéseket is ők tudják meghatározni - legyen az forgalomirányítási, területfejlesztési feladat vagy a környezeti tudatosság növelését célzó intézkedés. Gondoljunk csak a helyi közlekedés szabályozására, ahol biztosítani kell a munkahelyek és iskolák, bevásárlási és betegellátási lehetőségek elérhetőségét úgy, hogy a lakosok számára megfelelő, a lehető legalacsonyabb kibocsátású módok álljanak rendelkezésre.

Emellett ide tartozik a városok ellátásának megfelelő szabályozása, az úgynevezett okosváros koncepciókban megjelenő logisztika bevezetése, vagy például a lakossági fűtési módok kezelése is. Ez utóbbi kapcsán említette meg Karácsony Ádám a Fűts okosan! nevet viselő kampány, valamint a HungAIRy nevű LIFE integrált programot. Utóbbiban tíz magyarországi település vesz részt, amelyek mindannyian tenni szeretnének a helyi levegő minőségének javításáért. De nézzük a következő lépéseket!

Uniós szinten a levegőminőségi szabályok újragondolása következik, miután jövőre elkészül az Egészségügyi Világszervezet (WHO) új útmutatása a levegőminőségi határértékekről. Hazánkban a levegőminőségi modell és az arra épülő honlap megvalósítása, a korábban már említett OLP végrehajtása a kiemelt feladat. Regionális szinten a levegőminőségi tervek végrehajtása, míg helyi szinten a környezetvédelmi programok levegőtisztaság-védelmi elemeinek megvalósítása a feladat

- vázolta a jövő feladatait a Régiók Európai Bizottságának képviselője.

További részletek a HelloVidék cikkében - KATT!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem