Itt áll feketén-fehéren: ennyit ér a rezsistop az európai közműpiacon

Pénzcentrum2020. január 16. 05:37

Bár Magyarországon még vásárlóerő-paritáson sem igazán változott a villamos energia és a földgáz átlagára, addig reneteg európai országban igen. A villamos energia ára például 12 országban is enyhült 2019 végére 2018-hoz képest, a földgáz okozta terhek pedig több mint 20 országban tudtak csökkeni, igaz a legtöbb helyen nem túl nagy mértékben. Mutatjuk a részleteket.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hónapról hónapra közzéteszi, miként alakulnak nemzetközi viszonylatban a villamos energia, illetve a gáz átlagárai az Európa fővárosaiban. Az átlagárakon felül azonban a hivatal vásárlóerő-paritáson is vizsgálja az árakat, amivel mérhetővé válik az, hogy a rezsiárak tagországonként mekkora terhet jelentenek valójában az ott élőknek. Mindezt persze euró alapon számolják ki, így az árfolyammozgások okozhatnak változásokat.

Ezen felül pedig Magyarország esetében például fontos megjegyezni azt is, hogy bő 7 éve állami árkontroll alatt állnak az árak, ami biztosítja idehaza az árszintet. De persze ettől függetlenül vásárlóerő-paritáson érdemes vizsgálódni. Már csak azért is, mert az adatokból kiderül, hogy az egyes országok lakóinak csak kifejezetten az árakon felül mennyire javul vagy éppen ellenkezőleg, romlik a rezsifizetőképességük. 

Rezsi, oh, te kegyetlen szerető

Magyarország tehát jó pár évvel ezelőtt beárazta a világpiaci folyamatokat akkor, amikor hatósági körbe vonta az energiaár-szabályozást.  A kérdés jelen esetben persze csak az, merre mozog majd a jövőben az energia átlagára, azaz meddig élvezheti a magyar lakosság azt, hogy mesterségen egy bizonyos árszinten van tartva idehaza a rezsiár. Hát lássuk, hogy ez elmúlt egy évben milyen válasz adható erre a kérdésre. 

Elemzésünkben a 2018 decemberében és a 2019 decemberében tapasztalható villamos energia és gáz átlagárait, valamint a vásárlóerő-paritáson mért átlagárakat fogjuk összehasonlítani. Mindezt azért, hogy kiderüljön mely város lakosai jártak igazán jól a világpiaci mozgások következtében.

Villamos energia

A MEKH hivatalos adatait elemezve az látszik, hogy a statisztikákban szereplő 29 ország közül 16 ország lakóinak nőttek a terhei. Ezek közül - ha csak az árakat nézzük - jelentősen emelkedett a villamos energia átlagára Amszterdamban, Varsóban és Berlinben is. De például Brüsszelben, Koppenhágában és Madridban pedig csökkent. Magyarországon persze érdemi változás nem történt.

Loading...

Vásárlóerő-paritáson, tehát az adott ország árszínvonalához viszonyítva azonban már kissé más a helyzet. A 29 országból csupán 12-ben enyhültek az emberek rezsiterhei, 17 országban tehát saját vásárlóerejükhöz képest drágulás következett be. Így például Berlinben, Prágában, ahol már egyébként is magasnak számított a villamos energia ára, még jelentős árnövekedést volt tapasztalható, de igencsak megugrottak a rezsiköltségek Rigában és Varsóban is. Ezzel szemben jelentős csökkenés sehol sem következett be:

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Loading...

Földgáz

Az adatsor szerint a földgáz átlagára nagyjából hasonló nagyságrendben változott az országokban, mint a villamos energia. 14 országban volt tapasztalható csökkenés, míg 12 országban nőttek az árak. A legkiugróbb növekedést Amszterdam és Stockholm produkálta, míg a csökkenés Koppenhágában, Brüsszelben, Rómában és Athénban is jelentősebb volt. 

Loading...

Ha pedig vásárlóerő-paritáson vizsgáljuk az adatokat, azt találjuk, hogy a rezsiteher növekedése a gáz esetében nagyságrendileg sokkal kevesebb országot érintett, mint a villamos energia esetében. 6 nagyváros volt ugyanis, ahol vásárlóerőn is nőttek az árak. Ilyen volt Lisszabon, Amszterdam, Stockholm, Tallinn, Zágráb és Szófia. A többi 20 ország esetében tehát a rezsiárak csökkenéséről lehet beszámolni.

Loading...

Budapest

Ha a legfrissebb, azaz a 2019. decemberi vásárlóerő-paritáson szereplő adatokat megnézzük, azt láthatjuk, hogy a hazai gázárak csupán a 4. legolcsóbb számítanak a saját árszínvonalunkhoz képest. Így például olyan nagyvárosokban is olcsóbb a gáz, mint Brüsszel, London vagy Luxembourg. 

Ha a villamos energiát nézzük, akkor pedig a tavaly év végi adatok szerint Európa 3. legolcsóbb nagyvárosa lettünk, de például London és Luxembourg így is előttünk végzett. A villamos energia esetében Európa legdrágább városához képest idehaza majd negyed annyit kell fizetnünk az áramért, míg a gáz esetében a legdrágábbhoz képest pontosan negyed annyiba kerül itthon az energia.

Címkék:
otthon, gáz, pénzcentrum.hu, rezsi, áram, földgáz, villamos energia, rezsidíjak, gáz ára 2019, gázárak,