12 °C Budapest

Itt a bejelentés: több ezer óvodát építenek vagy újítanak fel 2020-ig

MTI
2018. október 4. 09:02

Kétezer állami, önkormányzati, egyházi, illetve határon túli óvoda újul meg vagy épül fel Magyarországon és a Kárpát-medencében 2020-ig - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán Hévízgyörkön.

Cseresnyés Péter a Pest megyei település Sün Balázs óvodájának épületenergetikai, energiahatékonysági fejlesztésének átadó ünnepségén azt mondta: az óvodák felújítására, illetve építésére 100 milliárd forintot fordítanak.

A kormány családpolitikájának köszönhetően 9200 óvodai férőhellyel és 1200 óvónővel van ma több Magyarországon - tette hozzá az államtitkár.

A működtetési támogatás a jelenlegi egy főre jutó 81 700 forintról 97 700 forintra emelkedik és további 3 milliárd forint áll rendelkezésre eszközbeszerzésekre 2019-ben, így a jövőre 4,5 milliárd forinttal több támogatást biztosít a kormány az óvodáknak. Az államtitkár kitért arra, hogy 130 millió forintos energetikai projekt keretében Hévízgyörkön tavasszal elkészült a polgármesteri hivatal, majd a sportöltöző, mostanra pedig a Sün Balázs óvoda fejlesztése is. Az óvodára jutó 44 millió forintból megvalósult a nyílászárók cseréje, a födém és a homlokzat szigetelése, valamint a napelemek kiépítése.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem