13 °C Budapest

Itt a bejelentés: meghosszabbítják a 3-as metrót, ezek lesznek az új megállók

2020. február 20. 20:30

A 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításáról és annak feltételeiről egyeztetett a BKK és az érintett kerületek február 17-én egy lakossági fórumon. Kiderült többek között, hogy a meghosszabított vonal első állomását a Rózsa utcánál alakítanák ki, amelyhez egy parkolóból és biciklitárolóból álló pont is épülne.

Az eseményen a közlekedési központot Rácz Zoltán projektvezető, a Főmterv-et Schulek János műszaki igazgató, tervező és Szaló Csaba generáltervező, a IV. kerületet pedig Mártonffy István főépítész képviselte. Az eseményen részt vett Déri Tibor IV. kerületi, valamint Cserdiné Németh Angéla XV. kerületi polgármester, Varju László országgyűlési képviselő, az újpesti képviselő-testület számos tagja és az agglomerációs települések több önkormányzati képviselője is.

Rácz Zoltán kiemelte, hogy a BKK a fővárosi önkormányzattól arra kapott felhatalmazást, hogy elkészítse a tervezett metróhosszabbítás engedélyezési terveit, minden szükséges engedélyt megszerezzen, illetve részletes megvalósíthatósági tanulmányt készítsen a projekt számára, ami egyben a jövőbeli európai uniós támogatás alapfeltétele - írja az Újpest.hu.

A legfőbb tudnivalók:

  • Az első állomást a Rózsa utcánál alakítanák ki, amelyhez egy parkolóból és biciklitárolóból álló pont is épülne.
  • A korábbi tervektől eltérően az építkezés az Árpád út zöldfelületeit is jobban védené, a vonal délebbre húzásával az út északi járdája mellett lévő fasor teljes egészében érintetlen maradna.
  • A víztorony környékén a Hídláb utcánál, a Szilágyi térnél és a Dobó utcánál álló, 1984 óta szanálásra váró ingatlanokat elbontanák és az újpesti önkormányzat dönthet majd arról, hogy milyen típusú közterület létesüljön a helyükön.
  • A bontással az Árpád Úti Felüljáró forgalmi rendje is egyszerűsödne, ahol egy jelzőlámpás forgalmi csomópont jöhetne létre, közvetlen felhajtási lehetőséggel az Istvántelki útról.
  • A Szilágyi utca és a MÁV-terület között, a vasúti megálló alatt kapna helyet a Rákospalota-Újpest megálló, ahol az agglomerációból vasúttal érkezők közvetlenül szállhatnának át a metróra. Az állomás közvetlen északi szomszédságában P+R parkolókat alakítanának ki.
  • A metró ezt követően érkezne a felszínre, a villamos eleve a metrószerelvények számára kialakított nyomvonalára. Ennek következtében a 14-es villamos már nem közlekedne Káposztásmegyer felé, a vasútállomástól a Lehel tér felé pedig szerepét a 12-es villamos venné át.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem