2021. január 26. kedd Vanda, Paula

Itt a bejelentés: kiterjesztik a rezsicsökkentést

  • MTI
  • 2018. március 30. péntek 09:01

Minden magyar háztartásnak jár a téli rezsicsökkentés, ezért a kormány a 12 ezer forintos jóváírás kiterjesztéséről döntött.


Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte, 298 település 29 ezer háztartásába nincs bevezetve sem a gáz, sem a távhő, ezért az ott élőknek nem járna a rezsicsökkentés. A kormány szerdai döntése szerint azonban 12 ezer forintos egyszeri utalással ezek a családok is részesülhetnek a kedvezményben. Elmondta azt is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Nagykanizsán járt, ahol egy további problémát ismertettek vele. Ennek nyomán a kormány arra kéri a polgármestereket, hogy mérjék fel a településükön, milyen problémák jelentkeznek a rezsicsökkentéssel kapcsolatban, és küldjék el a kormánynak, amely megpróbál megoldást találni minden egyedi problémára - jelentette be. Tehát ez alapján úgy tűnik, hogy a házközponti fűtéssel rendelkező társasházak helyzetét is rendezik.

Ahogy arról beszámoltunk, Orbán Viktor március elején jelentette be a 12 ezer forintos rezsicsökkentést. Arról is írtunk, hogy a miniszterelnök bejelentéséből az például nem derült ki, hogy  vajon azoknak is járt volna-e a juttatás, akik kizárólag elektromos árammal fűtik otthonaikat. Néhány nappal később megjelent a rezsicsökkentésről szóló rendelet, amely alapján kiderült, hogy a társasházban élők sem kapnának 12 ezer forintos rezsicsökkentést, mivel  - ahogy a Portfolio is rámutatott - a vonatkozó rendelet a társasházak esetében sávosan és egy összegben határozza meg azt az összeget, amiből a kedvezmény biztosítandó, függetlenül az egyes házakban található lakások konkrét számától.

A rendeletben ugyanis az olvasható, hogy azok, akik olyan gázfűtéses társasházban laknak, ahol nincs egyedi gázóra, attól függően, hogy 20 m3/h alatti vagy feletti gázmérővel rendelkezik a társasház, legfeljebb lakóközösségenként 24, illetve 120 ezer forint rezsicsökkentésben részesülhetnek. Ilyen társasház rengeteg van országszerte, példaként vettük az újlipótvárosi Kleopátra Házat, ahol 446 lakás van, így az ott lakók 120000/446, azaz 269 forintra számíthatnak lakásonként, amely jelentősen elmarad ugye a beígért 12 ezertől. Végül most úgy tűnik, Németh Szilárd legalábbis úgy fogalmazott, hogy a 12 ezer forintos gázszámla-jóváírás mindenkinek jár.

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS


Private Investor Day 2021

Mibe fektessünk 2021-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked