Ismét balhézott Bíró Ica: ingóságait vitte el régi otthonából

2019. június 4. 10:45

Bíró Ica hétfő reggel kapott utolsó lehetőséget az elárverezett budai háza új tulajdonosától, hogy amit szeretne, még magával vigyen. A Metál Lady két ismerősével reggel 8 órakor érkezett régi otthonába, és pakolni kezdett. Viszont később azzal ijesztett rá az új tulajdonos egyik rokonára, hogy a az egykori topmodell késsel kezdett hadonászni.

A rendőröket Bíró Ica és a tulajdonos rokona is kihívta, előbbi azért, hogy ne csak két ember mehessen be bútorokat pakolni, utóbbi pedig a késes incidens miatt. 

A beépített kád, a konyhabútor kiszereléséhez és felpakolásához több ember kellett, de csak kettőt akartak beengedni, ám végül jöhettek többen. Jelen volt egy idősebb úr is, ő nyitotta-csukta a kaput, de nem ismertem, csak gyanítottam, hogy a ház vevőjéhez tartozhat 

- emlékezett Ica. Elmondása szerint a konyhaszekrényben talált kiskéssel kocsijához indult az udvaron át, hogy levágjon egy darab madzagot, mire az idős ember rátámadt. Az idős férfi viszont így emlékszik:

Nagyon megijedtem, mert késsel a kezében hadonászva magyarázott, majd egyre csak jött felém. Rá kellett kiabálnom, hogy azonnal tegye le a kést, aztán rendőrt hívtunk

Az új tulajdonos rokona egy fadarabot is felkapott védekezésképpen. Ica szerint az idős férfi azzal a fával támadt rá, annak ellenére, hogy ő áthajította a kést a kerítésen, hogy ne legyen félreértés. A történtekre mindkét fél másként emlékszik. Mindenesetre a helyszínre érkező rendőrök intézkedése miatt a költözés elhúzódott estig. Bíró Ica kitart amellett, hogy jogtalanul szerezték meg az otthonát, amiért több végrehajtási kifogást is benyújtott a bíróságnak, ám ezeket mind elutasítottá.

Bár Ica már egy hónapja nem lakik az ingatlanban, Tigris, a vörös cicája még mindig őrzi a bejáratot.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem tudom megfogni, elvadult, de megszakad érte a szívem. Szerencsére a szomszédok etetik, ezért jó húsban van, de sajnos nem vihetem magammal, mert a szépségstúdióm mellett korábban raktárnak bérbe adott lakásban élek, oda nem vihetem sem őt, sem a három kutyust, akik most a barátnőmnél élnek 

- mondta Ica.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem