19 °C Budapest

Iparági figyelmeztetés: rengeteg magyar család maradhat fűtés nélkül

2018. szeptember 23. 07:00

Kevesen tartják számon, de minden évben szeptember 15-én indul a hivatalos fűtési szezon Magyarországon. Noha korainak tűnhet ez az időpont, a Pénzcentrum értesülései szerint azonban idén is rengeteg család hagyta az utolsó pillanatra a fűtési rendszer ellenőrzését. Iparági információink szerint már most jellemző, hogy csak hetekre előre lehet időpontot egyeztetni a fűtésszerelőkkel. Sőt, áremelésre is számíthatnak a családok.

Szeptember 15-én hivatalosan is elindult a fűtési szezon Magyarországon, ez pedig egyet kellene, hogy jelentsen azzal, hogy mihamarabb gondoskodnunk kell otthonunk fűtési rendszerének beüzemeltetéséről. Hiába hívják fel ugyanakkor a fogyasztók figyelmét évről-évre a szolgáltatók, sokan csak az első nagy őszi lehűlés időpontjában kapnak a fejükhöz, hogy ideje cselekedni. Így van ez az idei évben is, a Pénzcentrum értesülései szerint ismét háztartások tömege hagyta az utolsó pillanatra a fűtési rendszer ellenőrzését. Iparági információink szerint már most jellemző, hogy

csak hetekre előre lehet időpontot egyeztetni a fűtésszerelőkkel. Sőt, a roham miatt áremelkedésre számíthatnak a családok: kiszállási díjtól függően, 15-30 ezer forint között mozog egy általános ellenőrzés.

Az ellenőrzés viszont nagyon is ajánlott! A fél éve nem használt tüzelőberendezésekben ugyanis meglazulhatnak a tömítések, az alkatrészek elmozdulhatnak, ezért az első fűtési nap előtt szakemberrel kell átvizsgáltatni. A gázkészülék lángőrét tilos kiiktatni, működését nem szabad műszakilag módosítani! Noha a radiátorok légtelenítését (ez is a hatékony működés feltétele) mi magunk is elvéhezhetjük, a hőtermelő-berendezések ellenőrzését csak gázszerelői igazolvánnyal rendelkező, szakképesített személy végezheti el!

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal honlapján, továbbá a gázigazolvány weboldalon megtalálhatók azok a regisztrált gázszerelők, akik jogosultak a felülvizsgálat, a karbantartás elvégzésére.

Mit vizsgálnak a szakemberek?

A magyar háztartások jó része gázkazános-radiátoros, ahol ajánlatos évente legalább egyszer átvizsgáltatni, karbantartatni a kazánunkat. A karbantartás során megtisztítják a készüléket, és műszeresen beállítják. Ennek köszönhetően jobban fog működni a kazán, jobb lesz a hatásfoka - szakemberek szerint ennek hiányában 5-10 százalékkal is rosszabb hatásfokkal üzemelhet a rendszer.

A karbantartás másik fontos aspektusa pedig az életvédelem: a hivatalos adatok szerint évente 200-300 szén-monoxid-mérgezéses esetet jegyeznek fel, ezek közül 10-15 halálos áldozattal is jár. Már ez a szám is ijesztő, de a szakértők szerint akár több tízezer be nem jelentett, vagy fel nem ismert enyhe szén-monoxid mérgezés is történhet. Az esetleges tragédiák megelőzésében kulcsfontosságú a megfelelő szellőzés biztosítása, ami különösen az egyre jobb szigetelőképességű nyílászárók miatt érdemel külön figyelmet

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Míg a régi, fa ablakok elkerülhetetlenül "szeleltek", a modern, kiválóan szigetelő nyílászárók mellett tudatosan kell gondoskodni a beépített szellőzésről és a rendszeres szellőztetésről. Ez és a rendszeres karbantartás az alap biztonsági intézkedés, de különösen nyílt égésterű készülékek esetében javasolt az érzékelő használata is. Fontos, hogy az érzékelők működőképességét is rendszeresen ellenőrizzük, a szükséges karbantartásokat (elemcsere, tisztítás) elvégezzük.

Nincs szakember? Csak semmi pánik!

A fűtési szezon beköszöntével a magasabb számlák is hamarosan megérkeznek a postaládáinkba. Nem mindegy viszont, hogy mennyivel fizetünk többet, néhány ügyes ötlettel ugyanis jelentősen lefaraghatunk a kiadásainkból.Sőt, az alábbi építészeti- és gépészeti megoldásokkal, illetve ingyenes praktikákkal azért is sokat tehetünk, hogy kihúzzuk addig, míg beindítja a szakember a kazánt.

  • Napközben tekerd le a fűtést! Sokat spórolhatunk azzal, ha napközben, amíg munkában/iskolában van a család, akkor letekerjük a fűtést. Ha 4-5 fokkal állítjuk alacsonyabbra a hőmérsékletet napi 8 órán keresztül, azzal nagyjából 10 százalékot spórolhatunk a fűtésszámlán. A legjobb egyébként, ha programozható termosztátunk van, ez ugyanis automatikusan elvégzi helyettünk az állítgatásokat. Lényeges, hogy ez a praktika nagyban függ attól, hogy a lakásnak mennyire jó a szigetelése, nem minden esetben járunk jobban ezzel a megoldással. A hőcserélős fűtési megoldásoknál szintén nem érdemes ezzel próbálkozni, jobban járunk, ha nem állítgatjuk a hőfokot.
  • Állítsd be a meleg víz hőmérsékletét! Jellemzően az egyedi megoldásoknál lehetséges beállítani a felhasznált meleg víz hőmérsékletét. Lakásonként eltérő lehet, hogy mennyi a beállított maximum, azonban általánosságban elmondható, hogy 50 foknál magasabbra nem érdemes állítani a hőmérsékletet. Az ennél melegebb víz akár égési sérülésekhez is vezethet, így a használata nemcsak nem indokolt, de veszélyes is.
  • Tömjük be a réseket! A lakásunk a legtöbb hőt az apró réseken keresztül veszítheti, így ezek leszigetelésével sokat takaríthatunk meg. A leginkább kényes részek az ablakok, ajtók mellet, a közmű csövek környékén és a kémények mellett találhatók. Ezeket legkönnyebben purhabbal vagy speciálisan az apró repedések betömésére kitalált dugasszal tömhetjük ki.
  • Figyeljünk a padlásra is! Sok családi házban nincs beépítve a tetőtér, ugyanakkor a ház lakott része és a padlás között sincs szigetelés (gondolva a későbbi beépítésre, vagy csak erre már nem jutott pénz). Emiatt viszont a padlásfeljárónál általában csak úgy szökik a meleg levegő, amit az ajtó kívül-belül szigetelésével védhetünk ki gyorsan és olcsón.
  • Fóliázzuk le az ablakot! Az (zárt) ablakokon keresztül sok hő távozik a lakásból télen, nyáron pedig sok meleg jön be. Ha viszont lefóliázzuk az ablakot, azzal rengeteg hőt benntarthatunk a lakásban, ráadásul nyáron a meleget tartja kint a fólia.
  • Használd a ventillátort! A plafonra szerelt ventillátorok nemcsak a nyári melegben lehetnek hasznunkra, hanem télen is jó szolgálatot tehetnek. A legtöbb ventilátor ugyanis fordított irányba is állítható, így pedig a felfelé szálló meleg levegőt nyomja lefelé. Lényeges, hogy amennyiben kimegyünk a szobából, kapcsoljuk ki a ventillátort, hiszen áramot fogyaszt, és csak akkor van értelme, ha a helyiségben tartózkodunk.
  • Szigeteld le a fűtéscsöveket! Ha van olyan fűtéscső, amely rövidebb-hosszabb szakaszon a házon kívül fut, akkor érdemes ezt leszigetelni. Ezt a technikát a lakáson belül is lehet alkalmazni, igaz alacsonyabb hatásfokkal.
  • Tegyél egy függönyt az ajtódra! Az ajtóra szerelt függöny akár belül, akár kívül egy plusz szigetelő réteget képezhet, amellyel a bejáraton keresztül kiszivárgó hő útját zárhatjuk el.
  • Húzd be a függönyöket! A fenti trükk az ablakoknál is működik, azzal a különbséggel, hogy ha kisüt a nap, akkor érdemes elhúzni a függönyt, hogy a napfény besüthessen a lakásba.
  • A pincében is szigetelj! Az elpazarolt hő jelentős része a pincén keresztül szökik meg. A leszigetelésekor kétféle megoldást választhatunk. Vagy a pincét vesszük úgy, mintha kültér lenne és a lakott rész és a pince közé húzunk fel szigetelést (ekkor a párával érdemes számolni, viszont olcsóbb lesz); vagy a pincét is a lakás részeként kezeljük és a falát rendes anyaggal szigeteljük.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem