2020. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Ingyentelkeket osztogatnak Magyarországon: itt tolonganak most értük


Vannak olyan magyar települések, ahol már hosszú évek óta egyforintért kínálják a telkeket, mégsem kell senkinek, míg más térségekben nagy az érdeklődés a párforintos telkek iránt. Utánajártunk, az ország mely részében, mennyire kelendők a párforintos- vagy ingyentelkek.

Fiatal párokat szeretnének a településre csábítani, vagy azt szeretnék, hogy a helyiek ne költözzenek máshova - ez a két fő oka annak, hogy több magyar település is ingyen, vagy párforintért kínál telket. Ezekhez a telkekhez azok a családok juthatnak hozzá, akik vállalják, hogy ingatlant építenek rajta, és életvitelszerűen élnek majd a házban. Tehát vannak feltételek. A CSOK bejelentésétől is nagy fellendülést vártak, de így is vannak olyan települések, ahol akkor sem akarnak építkezni a fiatalok, ha ingyen kapják hozzá a telket. De természetesen ennek az ellenkezőjére is találtunk példát.

Makón például nagy volt az érdeklődés: 2016-ban három telekre hirdettek meg pályázatot, és mind gazdára talált, háromgyermekes családok építik új otthonukat az ingyentelken. Ezen felbuzdulva, idén újabb négy telket ajánlottak fel, ebből már csak egyre lehet a pályázni, a másik három elkelt.

A tavalyi kezdeti sikerek után úgy láttuk, van esély a folytatásra, ezért az önkormányzat újabb helyszíneket keresett, ahol a program folytatható. Előzetes várakozásainkat is felülmúlta az érdeklődők, és a majdani pályázok naprakészsége, a pályázati feltételek teljesítésére vonatkozó feltétlen hajlandóság és képesség - így elutasítanunk egyetlen pályázó családot sem kellett"

- tudta meg a Pénzcentrum a Makói Önkormányzattól. A nyertes pályázók már megkezdték az építkezéseket, az első, ingyentelekhez jutott családnak 2018. augusztusában lesz készre jelentési kötelezettsége.

Makón egyébként csökken a munkanélküliség, épül az autópálya, nagyot fejlődött a turizmusa, és több, nagy cégnek is otthont ad, közülük kiemelkedik a Continental Contitech, amely a megye egyik legnagyobb munkáltatója. Oktatási intézményei és az egészségügyi ellátása is jó, ráadásul közel van Szegedhez.

Balassagyarmaton több támogatástípus is létezik, például minden helyben született gyermek szülei 50 ezer forintos kelengyepénzt kapnak, az első lakáshoz jutók kamatmentes hosszú lejáratú hitelhez juthatnak, és több gazdaságélénkítő programot is indítottak, amellyel a helyi vállalkozásokat is próbálják segíteni. Tehát bevetnek minden eszközt, hogy megfordítsák a régióra jellemző katasztrofális demográfiai folyamatokat. Jelenleg 15 ingyentelek van a városban, ebből négyen már megkezdődött az építkezés.

Az érdeklődés folyamatos, de nem nevezhető elsöprő erejűnek. Nem utasítottunk el egyetlen kérelmet sem, a polgárokat alaposan tájékoztatjuk a lehetőségekről még a kérelmük benyújtása előtt. A CSOK igénylésének körülményei szokott gátló tényező lenni, bár a mi telkeink nagycsaládosok támogatását, az önköltséges telkek bárkit szolgálnak. Ugyanakkor tudni kell, hogy a városban közel 300 eladó ingatlan (építési telek, ház, lakás) vár új gazdára"

- mondta a Pénzcentrumnak Csach Gábor, a város alpolgármestere. Hozzátette, talán azért nem vonzó a város, mert relatíve messze van a fővárostól, egy szegény, depresszív régióban és megyében, a határ szélén. Ugyanakkor Balassagyarmat a régió egyik legdinamikusabban fejlődő városa, a helyben működő cégek munkaerőhiánnyal küzdenek (4 százalékos a munkanélküliség, elenyésző a közfoglalkoztatott). Jó a közbiztonság, és széleskörű az intézményhálózat (oktatás, egészségügy, kultúra, sport, stb.). Tehát arra épít a városvezetés, hogy minden család megtalálhatja a számításait a településen.

Nem tolonganak az ingyentelkekért

A Szolnokhoz és Ceglédhez közeli kis településen, Kőröstetétlenen már 2002-ben elkezdtek néhány forintért megvásárolható telkeket kínálni. A 2008-ig tartó hat évben összesen 26 telket ajánlottak fel, ebből 13 talált gazdára, ezek mindegyikén fel is épültek a házak. Ezt követően a kialakult gazdasági helyzet miatt nem volt igény a párforintos telkekre, tavaly viszont ismét többen elkezdtek érdeklődni a lehetőség iránt. Komoly érdeklődő ugyanakkor még nem akadt, de amint lesz, újra elindítják a pályázatot. A településnek egyébként az "ingyentelkekkel" az volt a célja, hogy a lakosság létszáma emelkedjen, ezáltal az iskola és óvoda tovább működhessen - tudtuk meg a helyi önkormányzattól.

A hajdú-bihari Bihartordán nem aratott sikert a kezdeményezés: öt forintért lehetett hozzájutni telkekhez, ebből viszont csak egy talált gazdára, pedig több, mint öt éve él a pályázat.

Településünk szép, rendezett, az emberek barátságosak és közvetlenek. Legnagyobb hátrányt az jelenti, hogy kis településünkön nagyon kevés munkalehetőség van"

- mondta a Pénzcentrumnak Módos Imre, Bihartorda polgármestere.

Jászapátiban tavaly év eleje óta nyolc kedvezményes telekre lehet pályázni. Ezeket a telkeket az önkormányzat közművesítette, ami (alapterülettől függően) 300-400 ezer forintba került telkenként, ezt kell csak megfizetniük a sikeresen pályázóknak (tehát magát a telket valójában ingyen adják). Eddig viszont még egyetlen telek sem talált gazdára, aminek az önkormányzat szerint az állhat a hátterében, hogy a településen vannak néhány éve épült, jó állapotú házak, és ezek többnyire egy kicsit olcsóbbak, mint felépíteni egy újat. Ennek ellenére vannak potenciális érdeklődők a kedvezményes telkek iránt, de egyelőre még nincs nyertes pályázó.

A Győr-Moson-Sopron megyében fekvő Vág településen igazán kalandosan alakult az ingyentelkek sorsa: 2002 és 2010 között összesen 5 egy forintos telket hirdettek meg, mind gazdára talált. De végül egyik család sem kapta meg az építkezéshez szükséges hitelt, így mind az öt telket vissza kellett perelnie az önkormányzatnak. Hiába volt nagy az érdeklődés, a pénztelenség miatt nem tudtak építkezni a családok - tudta meg a Pénzcentrum Pálffy Attilától, a település polgármesterétől.

Hozzátette, nincs üres ház az 550 fős községben, amikor egy-egy ingatlan eladóvá válik, azt többnyire nyugdíjas városiak vásárolják meg, és 3-5 millió forintért már hozzá lehet jutni jó állapotú, '70-es években épült házakhoz. Tehát nem igazán éri meg építkezni a településen, a fiatalok számára pedig azért nem vonzó a község, mert helyben nincs munkalehetőség.

A megkérdezett települések mellett egyébként még számos helységen kínálnak ingyen- vagy párforintos telkeket.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt idén - 60 hónapos futamidőre - 38414 forintos kedvezményes törlesztővel kalkulálhatsz, míg 2021-től 40219 forintra ugrik a törlesztő. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok (OTP Bank, Budapest Bank, ERSTE Bank, Cetelem, Provident, stb.) ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Hozzászólások száma: 1 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk